Tárgyalás

2022.02.15. 07:00

A dunna csak duma volt, így jutott be a házakba: egy sárvári idős hölgyet is meglopott

Dunnák felvásárlásának ígéretével jutott be idős emberekhez egy férfi, majd meglopta őket, legalábbis a vád szerint. A megvádolt férfi tagad, ártatlanságát tárgyaláson bizonyítaná.

Dr. Fonyódi Lajos bíró tanácsa tárgyaláson deríti ki, hogy ki mond igazat

Forrás: Benkő Sándor

A Sárvári Járásbíróság csalás miatt indult büntetőügyben tartott előkészítő ülést hétfőn. A vád szerint S. J. 2019-ben és 2020-ban azzal adott fel hirdetéseket, hogy dunnákat, párnákat, hagyatéki bútorokat vásárol fel. A hirdetésre jelentkezett is egy hetvenes éveiben lévő sárvári asszony, akinél a vádlott 2019 szeptemberében jelent meg, azonban a már öszszekészített dunnákkal nem foglalkozott, egyből az idős nő szobájába ment, ahol ékszerek után kutatott, majd három arany karikagyűrűt, egy arany nyakláncot, valamint öt olajfestményt vett magához, azzal, hogy azokat megvásárolja, ám nem fizette ki. 

 

Arra hivatkozott, hogy ennie kell és be kell vennie a gyógyszereit, de megígérte, hogy visszajön és fizet, távozása után azonban elérhetetlenné vált. A vádlott 410 ezer forint kárt okozott. 2020 nyarán ugyanezzel a módszerrel egy dunaújvárosi sértettnek 73 ezer forint kárt okozott. A vádlott a bűncselekmény elkövetését tagadta, szerinte semmi sem úgy történt, ahogyan az a vádiratban áll, ahogyan az érintett vagyontárgyak értéke sem stimmel, ezért tárgyalást tartanak az ügyben, ahol egy értékbecslőt is meghallgatnak majd. Dr. Fonyódi Lajos bíró a tárgyalás napját március 30-ára tűzte ki. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában