Horgász

2022.02.06. 07:00

A halak védelméért dolgoznak Vas megyében: a kormoránok jelentős károkat okoznak

A horgászszövetség lehetőségeihez mérten gyéríti a vasi kormoránokat, de erre csak február végéig van lehetősége. Jelenleg a kilőhető állomány felénél tartanak.

Vas Népe

Karácsonyi Tamás halászati őr a halak nagy ellenségével, a kormoránnal

Forrás: VN/vasivizeken.hu

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége évek óta igyekszik csökkenteni a nagy kárókatonák által a halállományban okozott kár mértékét, mely az állóvizek (leginkább a gersekaráti Sárvíz-tó) mellett azok befagyását követően, elsősorban a Rábán és a Marcalon jelentkezik. A korábbi évek gyakorlata szerint a vizek körül illetékes vadászatra jogosultakkal közösen, velük egyeztetve a szövetség halőrei egyénileg próbálkoztak a kormoránok riasztásával és elejtésével.

 

 – Azzal valamennyi természetvédelmi szakember, halgazdálkodó és a halállományért aggódó horgász egyetért, hogy a kormoránprobléma nem hazai, hanem minimum európai szintű beavatkozást igényel, de a probléma nagyságáról és a kezelés módjáról megoszlanak a vélemények – mondta el Mesterházy József halgazdálkodási csoportvezető. A szövetség álláspontja szerint az évtizedek óta fennálló problémát nem lehet azzal az asztal alá söpörni, hogy a folyamatosan romló körülményeket (vízhiány, hektikus vízjárás, inváziós fajok, vízszennyezés, ívóhelyek és a természetes szaporulat csökkenése, védettmadár- és emlősfajok jelenléte) elfogadjuk, és még tovább rontjuk egy kimondottan halfogyasztó madárfaj tömeges jelenlétével. 

 

Ennek és a jogszabályban, valamint a hatósági engedélyben foglaltaknak megfelelően a halőrök folyamatosan végzik riasztási és gyérítési tevékenységüket, amely a kóborló kárókatona-csapatok vándorlását, éberségét és vadászatának nehézségét tekintve nem könnyű feladat. Azzal a szövetség is tisztában van, hogy kormoránfronton „nem váltják meg a világot”, de a személyi és anyagi lehetőségeikhez képest az önkéntesek és a hivatásos halőrök tevékenysége a törvényes keretek között segít mérsékelni az őshonos halállományban bekövetkező károkat. 

 

Január két utolsó szerdáján a Rábán és a Marcalon végzett gyérítés eredménye 14 nagy kárókatona volt, így látható, hogy a hatékonyságát tekintve a táplálkozóterületeken történő fegyveres gyérítés nem jelent hosszú távú megoldást. A nagy kárókatonák gyérítésére irányuló tevékenység a természetvédelmi hatóság által kiadott engedély alapján február 28-áig folytatható a vasi vizeken, és legfeljebb 150 példányt lehet kilőni. Késő ősztől 67 nagy kárókatonát ejtettek el a hivatásos halőrök és a közreműködő hivatásos, valamint sportvadászok, főleg a Rába mentén. 

 

A kormorán az evolúció egyik „csúcsterméke”, kitűnőek a légi képességi, a vízben bámulatra méltó. Röpte gyors, és a táplálkozás érdekében 60-70 kilométert is megtesz. Ragadozó halakat megszégyenítő gyorsasággal és manőverezéssel úszik a víz alatt, ahol meglepően sokáig képes tartózkodni, nagy mélységekbe is lemerül. Eszes állat, ami óvatosságában, csapatépítő stratégiáiban is megmutatkozik. Kampós csőrével ügyesen fogja meg a halat, amelyből napi 0,5-0,7 kilót fogyaszt. Főként a nyúlánk alkatú halakat kedveli, a kecsege, süllő, csuka, márna állományaiban jelentős károkat képes végezni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában