Bírósági ítélet született

2022.02.22. 17:49

A szombathelyi önkormányzaté lehet a Brenner-villa

Két, a szombathelyi önkormányzatot érintő peres eljárásban született bírósagi ítélet a közelmúltban. A zanati kerékpárút ügyében elsőfokú ítélet született, miszerint a szombathelyi önkormányzatot nem illeti meg az az 500 millió forint, amit szerződés alapján várt volna egy vállalkozástól. A Brenner-villával kapcsolatos jogerős ítélet kimondta: az önkormányzatnak elővásárlási joga van az épületre.

Vas Népe

Forrás: VN-archív

A zanati kerékpárúttal és az egykori Brenner-villával kapcsolatos perek állásáról tartott sajtótájékoztatót kedden dr. Horváth Attila, Szombathely alpolgármestere. A Szombathelyt Zanattal összekötő kerékpárút ügyében a Szombathelyi Törvényszék első fokon kimondta: a földhivatali eljárásra alapozva elutasítja az önkormányzat kereseti kérelmét, amelyben a bicikliút megépítésére vonatkozó jelzálogot biztosító szerződésben megjelölt 500 millió forintos összeget kívántak behajtani a kivitelező cégen. A bíróság egyben nagyságrendileg hárommillió forintnyi perköltség megfizetésére kötelezte a szombathelyi önkormányzatot. 

 

Ismeretes, időközben a kormány Hende Csaba országgyűlési képviselő közbenjárására 300 millió forintot nyújtott a kerékpárút megépítésére.

 

A város számára kedvezőbb ítélet született a Brenner-villát érintően. A bíróság jogerős ítéletében kötelezi a felszámolót, hogy érvényesítse az épület elővásárlási jogát az önkormányzat felé. Azt egy másik eljárásban mondhatja ki még a bíróság, hogy az önkormányzaté a tulajdonjog - tudtuk meg. Az alpolgármester hozzátette: a villa hasznosítására rengeteg ötlet van, annak megvásárlásához a szükséges forrás a költségvetésben rendelkezésre áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában