Az ellentétek kiegyensúlyozzák egymást: távol-keleti stílusra hangolódva

Talán mondhatjuk, hogy az egyik legkülönlegesebb építészeti és lakberendezési stílus a japán. Letisztult, hagyományokban gyökerező, esztétikus és egyedi. Jegyeiben a minimalista irányzatot tükrözi. A kínai és koreai alapokból indult ki, majd alakult át egyéni irányzattá. Érdekességét az adja, hogy olyan külső tényezők befolyásolták kialakulását és sajátosságait, mint az éghajlati viszonyok, a földrengések és a nagy népsűrűség okozta helyhiány. Emellett persze a hagyományok tiszteletének, a gondolkodásmódnak és az életfilozófiának is döntő szerepe volt a mai japán stílus megszületésében. Belső és külső terei tradicionálisak, ugyanakkor modernek. 

Az épületek szerkezete gyakran eltérhet az általunk ismert normától – színekben, formákban és felépítésben egyaránt. Fontos, hogy a „jól néz ki” felfogáson túl valós funkciója legyen mindennek. Éppen ezért a terek kihasználtak, helytakarékosak, rendezettek és a bútorok praktikusak. A falak színei lágy, világos árnyalatúak, a bútorfelületek sötétek és mattok, ezek többnyire egyszerűek, geometrikusak, alacsonyak. Alapanyaguk cse resznye, bambusz, cédrus vagy mahagóni. Minél gazdagabb valaki, annál értékesebb és drágább fafajtákból készült bútorokkal rendezi be az otthonát. Ezek tehát az általános jellemzői a japán stílusnak. 

No de hol vannak a konkrétumok, a kulturális lakberendezési eltérések? Az első, amiről talán már sokan hallhattak, az a jin és jang, azaz az ellentétek egysége. Úgy tartják, hogy ez a változás és az állandóság kettősségéből fakad. Akkor megfelelő a jin és jang, ha az ellentétek kiegyensúlyozzák egymást. Erre kell törekedni az élet összes területén, beleértve otthonunk légkörét is, ami eszerint olyan „apróságokban” mutat kozik meg, mint a fekete-fehér színhasználat vagy a durva és gyenge anyagok, felületek találkozása. A jin és jang mellett a vabi-szabi szemlélet is jól kivehető a dizájnból, ez voltaképpen egy ideál arról, hogy mit tartanak szépnek a japánok. A buddhista tanokat veszi alapul, miszerint a régiben, az elhasználtban és a javítottban kell megtalálni a szépséget és a tökéletlenséget. 

A konkrétabb lakberendezési tárgyak és terek tekintetében az alábbiakban a genkanról, a fürdőszobáról, a tatamiról, a futonról, a fuszomáról és a kotacuról lesz szó. A genkan, más néven előszoba a japán házak egyik leglényegesebb része. Mivel nagy hangsúlyt helyeznek a higiéniára, kiemelten fontos számukra, hogy legyen egy tér, ahová belépve levehetik a kabátjukat és a cipőjüket. Ami pedig a fürdőszobát illeti, Japánban a fürdés és a tisztálkodás szinte külön rituálénak számít. Mielőtt belefeküdnének egy kád forró vízbe, még megtisztálkodnak külön is. A családtagok ugyanabban a fürdővízben áztatják magukat. Tehát egymás után nem újabb és újabb fürdővizet eresztenek, hanem egy három-négy fős család egymást követve használja ugyanazt. A tatami egy olyan összehajtogatható szőnyeg, amely a legtöbb hagyományos japán stílusú házban megtalálható. Funkcióját tekintve azonban sokkal többet tud, mint egy átlagos szőnyeg, ugyanis képes a levegőből megkötni a szén-dioxidot, ezen túl nyugtató és klimatizáló hatása is van. Nyáron hűt, télen pedig melegít. 

A futon egy olyan tradicionális japán ágy, amelynek nincs kerete. Ezt helyezik közvetlenül az előbb említett tatamira. A fuszuma egy cseresznyefából készült tolófal, amely könnyen elmozdítható, nyáron el is távolítható. Ezek papírból készülnek, oldalaik egyszínűek vagy mintákkal tarkítottak. Végül elértünk a kotacuhoz, ami lényegében egy fűthető asztal. Ezt a lakás középpontjában, a nappaliban helyezik el. E köré nem székeket vagy kanapét, hanem kényelmes, nagy méretű ülőpárnákat tesznek. Nincsenek háttámlák vagy nagyobb lakberendezési tárgyak, mint nálunk. Az otthonok szellősek, rendezettek, minimális menynyiségű berendezési tárggyal egészítik csak ki az enteriőrt. Visszautalva a fent taglalt lakberendezési befolyásolási tényezőre, a földrengésekre: Japánban nagyon fontos, hogy figyelembe vegyék a hasonló természeti katasztrófákat, és ennek függvényében rendezkedjenek be. Könnyen újjáépíthető, kevésbé masszív épületeket kell tervezni. Éppen ezért a házak fából és papírból készültek. Ezek általában kis alapterületű könnyűszerkezetes épületek, beltérben szögletes oszlopokkal.