Ítélet született

2022.02.24. 16:00

Dohánybolt üzemeltetője verekedett össze a vásárlóval az egyik Vas megyei településen

A Körmendi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt 324.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy büntetlen előéletű férfit, kötelezte továbbá 27.340 forint bűnügyi költség megfizetésére.

vaol.hu

Forrás: Illusztráció

A tényállás szerint a sértett 2021. május 10-én reggel megjelent egy falusi, a vádlott által üzemeltetett ital- és dohányboltban, ahol az italmérő helyiségből nyíló dohányboltban tartózkodó vádlott kérdőre vonta őt azzal, hogy mit keres nála, mivel tudomása szerint járványügyi karantén elrendelése miatt neki otthonában kellene tartózkodnia. A sértett ekkor közölte a vádlottal, hogy már nem áll karantén alatt, majd a vádlott édesanyját trágár kifejezéssel illette. 

 

A vádlott ekkor indulatosan a dohánybolt helyiségéből éppen kimenni készülő sértettet hátulról meglökte, aki a lökéstől az italmérő helyiség egyik asztalára esett, amelynek következtében az asztal lapja eldőlt. A sértett a földre esett térdelő helyzetbe, miután a vádlott tenyérrel háromszor tarkón ütötte őt, s az ütés következtében a sértett a fejét beverte az egyik szék fém támlájába. 

 

Ezután a vádlott a nyakánál megfogta a sértettet, és a bejárati ajtó felé lökte, majd az ismét térdelő helyzetbe került sértettet háromszor farba rúgta, s kilökte őt az ajtón. A sértett ezután távozott a kereskedelmi egységből, aki a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el - írja a Szombathelyi Törvényszék hivatalos oldalán. 

 

Az ítélet jogerős.

 

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában