Ki a főnök a családban? Amikor a fejünkre nő a gyerek

A szakember elmondta: gyermekpszichológusi praxisa során gyakran találkozik olyan családokkal, ahol a szülők időnként eszköztelennek érzik magukat. Eltolódott a családi dinamika, fejükre nőtt a gyerek, és észrevétlenül átvette az irányítást a család felett. Ahol legalább az egyik gyerek gondozása, nevelése valamilyen szempontból – például diabétesz, ételintolerancia, tanulási nehézség, veleszületett fejlődési rendellenesség – speciális, ott hatványozottabban merül fel ez a jelenség, hiszen a szülő önkéntelenül is igyekszik kompenzálni gyermekét. Vannak, akik azt fogalmazzák meg, hogy félnek gyermekük indulatos kitöréseitől, ezért inkább mindent ráhagynak. Más szülők féltik, sajnálják a gyereket, emiatt halmozzák el figyelemmel, szeretettel és tárgyi ajándékokkal is.

 Mi lesz később? Ami rövid távon megoldásnak tűnhet, az hosszú távon ártalmas lehet a gyermek személyiségfejlődésére, emelte ki a szakember. És megkérdezte: hogyan érezhetné magát biztonságban egy gyerek, ha ő irányítja a szüleit? Előadásában a jelenség kialakulásának okait és kezelésének lehetséges módjait járta körül. A dinamikai eltolódás kapcsán először azt emelte ki: nem a gyerek tünetét önmagában, hanem a családot mint egyensúlyi állapotra törekvő rendszert kell vizsgálni. 

A szülők egyfelől szeretnék megóvni a gyereket a sérüléstől, biztosítani a boldog gyermekkort, és óhatatlanul elindul a kompenzálás, a túlzott engedékenység. A szülő az elveivel ellentétesen cselekszik, hiszen ott van a háttérben meghúzódó lelkiismeret-furdalás, hogy megvédje a gyermeket, aki így is sok nehézséget élt át. 

Jelen lehet a bűntudat is: mintha ő tehetne arról, hogy gyermeke nehéz helyzetbe került. A gyermeket pedig hagyja döntéshozó, irányító szerepbe kerülni – ami rövid távon kifizetődő stratégia, amivel konfliktusokat, dacos ellenszegülést lehet megúszni, balhékat elkerülni. Deliága Éva tisztázta: nem függ a gyermek életkorától, hogy miként válik a saját szülei főnökévé. A piciknél, akik még benne vannak a dackorszakban (3–6 éves kor) kezdődhet az elcsúszás: ettől a kortól jellemző az akaratosság, ami emberpróbáló. 

A rövid távból hosszú lehet: tendencia alakulhat ki. Az a gyerek, amelyiknek nem szabnak kereteket, akinek elnézik a túlkapásait, szabályszegéseit, kommunikációs stílusát, viselkedését, az elkezd elbizonytalanodni. Megrendül az érzelmi biztonsága: hogyan tudnak engem megvédeni a szüleim, ha én irányítom őket? Rossz az üzenete annak, ha a gyermek megfogalmazza a vágyát, és azonnal teljesítjük. Ha olyan üzenetet küldünk felé, ami alapján azt képzeli, hogy bármit megtehet és elérhet anélkül, hogy tennie kellene valamit. Hogyan valósulhat meg a harmonikus családi együttélés? – a pszichológus által adott tippekkel folytatjuk.