A tudós pap szelleme

2022.02.25. 16:00

Kresznerics születésnapján adták át az ösztöndíjakat Celldömölkön

A Kresznerics Ferenc Könyvtári Kultúráért Alapítvány ötödik alkalommal hirdetett ösztöndíjpályázatot hátrányos helyzetű kemenesaljai 3–5. osztályos általános iskolás diákoknak – Kresznerics Ferenc, az alsósági tudós pap szellemi útmutatása nyomán. Tegnap – Kresznerics születésnapján – kiderült, kik a friss ösztöndíjasok.

VN

Németh Tibor, Tomasits Márk, Árvai Máté, Árvai Adél, Doma Dániel, Fehér László

Forrás: Unger Tamás

Fotó: © Unger Tamás

Az alapítvány kuratóriumának elnöke – a kezdeményezés életre hívója – Németh Tibor, a KMKK Kresznerics-könyvtárának vezetője. A kiírás szellemiségének alapját pedig Kresznerics Ferenc 1817-ben kelt végrendeletének 7. pontja képezi, amely egy ösztöndíjról rendelkezik. Celldömölkön 2017-ben jött létre a Kresznerics Ferenc Tehetségtámogató Alap, amelynek pályázati eredményhirdetése az esztendő első hónapjaiban történik. Az idén is Kresznerics Ferenc születésnapján hirdették ki az ösztöndíjasokat. 

 

Fehér László polgármester köszöntője után Németh Tibor értékelte a pályázatot, aztán átadták az okleveleket. Az idei Kresznerics-ösztöndíjasok: Árvai Adél, a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola 4. osztályos tanulója és testvére, a 6. osztályos Máté. (Testvérpár először nyerte el az ösztöndíjat.) Ösztöndíjas lett Doma Dániel is, a Celldömölki Városi Általános Iskola 6. osztályos tanulója, akinek a családja Kárpátaljáról költözött Celldömölkre – és nagy aggodalommal töltik el a háborús események.

 

 Megkapta az ösztöndíjat Tomasits Márk, a Celldömölki Városi Általános Iskola 8. osztályos diákja is, aki kezdettől élvezi ezt a támogatást. Eddig 20 diák részesült összesen 1 millió 240 ezer forint ösztöndíjban. A támogatás az idén diákonként 70 ezer forintra emelkedett. A pénz a kuratóriumi tagok (dr. Koltai Jenő, Esztergályos Jenő, Németh Tibor) személyes befizetéseiből, a polgármesteri keretből, az 1 százalékos szja-felajánlásokból, pályázati forrásból és egyéni támogatásokból származik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában