Fiatalok is szívesen csatlakoztak

2022.02.06. 12:00

Legtöbbször közúti balesetekhez és tűzesetekhez vonulnak a köcski önkéntesek

Évről-évre fejlődik a Köcski Önkéntes Tűzoltó Egyesület – mind az eszközállományt, mind a szakmai tudást illetően. Tavaly pedig életükben először azt is átélhették, milyen egy tűzesethez elsőként megérkezni és nekilátni a káreset felszámolásának.

Polgár Patrícia

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatai révén is fejleszthetik eszközállományukat a köcski önkéntes tűzoltók

Forrás: Cseh Gábor

A köcski tűzoltók történetének nyomonkövethetősége is bizonyítja a nyomtatott sajtó jelentőségét: Sali Zsolt, a helyi önkéntes tűzoltók elnöke szerint az egyesület történetéről írásos dokumentáció nem maradt fenn korábbról, mint 1962-ből, amikor is egy Vas Népe cikk tudósított a köcski egyes körzet tűzoltó egyesületének ötvenedik évfordulójáról. Tudni kell ugyanis, hogy Köcsk településszerkezetileg osztott – Kisköcsk és Nagyköcsk nagyjából egy kilométeres távolságra található egymástól –, annak idején mindkét településnek, sőt, a helyi állami gazdaság telephelyének is volt saját tűzoltó egyesülete. Az idők során a három egység összefonódott, utódaik ma már egyként szolgálják a falu védelmét. A múlt érdemeit a tűzoltó versenyeken szerzett oklevelek őrzik szertárukban.

 

Az egyesület fennállásában egy nagyobb szünet biztosan volt, hiszen a kétezres évek elején feloszlottak. Az újraalakulás végül 2016-ig váratott magára, azóta viszont töretlen a csapat aktivitása. Az alapítótagok akkor megközelítőleg tízen voltak, ma 14 fős a taglétszám. Közülük 11-en aktív vonuló tűzoltók. A csapatban jelentős számban vannak fiatalok, ők biztosítják az utánpótlást a jövőre nézve. A jelenlegi egyesület elnöke Sali Zsolt, a parancsnok pedig Sipőcz Ferenc.                                 

      

IFA tűzoltó autójukat 2017-ben szerezték be, 2019-ben pedig a Magyar Falu Programnak köszönhetően egy Steyr típusú gépjárművet vásároltak meg korábbi autójuk helyére. Alakulásukkor Köcskön kívül Egyházashetye, Borgáta és Kemeneskápolna területére vállalták el a vonulást, ám Mesteri és Vásárosmiske is viszonylag közel van a településhez, így ezeket is felvették a beavatkozási területükbe. Nagyobb volumenű káresetek esetén azonban távolabbra is vállalnak vonulást. Eszközállományuk a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltószövetség pályázatainak köszönhetően folyamatosan fejlődik, de környékbeli vállalkozók és Köcskön házzal rendelkező külföldiek is támogatják munkájukat.

 

Egy-egy kiemelkedő évben akár hússzor is kell vonulniuk: jellemzően közúti balesetekhez és tüzekhez. Az elnök szerint fontos mérföldkőhöz érkeztek tavaly – akkor volt az első olyan tűzesetük, amelyhez elsőként ők érkeztek és ők kezdték meg az oltását.

 

Pályázat útján szereztek be egy sátrat és hozzá sörpadokat, amelyekkel a település közösségi életének fenntartásához is hozzá tudtak járulni.

 

Versenyeken ma is rendszeresen vesznek részt a köcski tűzoltók, méghozzá szép eredménnyel: legutóbbi megmérettetésükön a megyei harmadik helyezést zsebelték be. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában