Magyar falu program

2022.03.27. 10:09

Átadták a rumi új Kastélypark utcát

Eddig neve sem volt, a jövőben Kastélypark utcának hívják majd a települést Rábatöttössel összekötő út felújított szakaszát. A beruházás több mint 31 millió forintba került.

VN

Annár István, Rábatöttös polgármestere, V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Beni Ferenc, Rum polgármestere

Forrás: Cseh Gábor

 hétköznapokban az itt található gyógypedagógiai és szociális intézménybe járó dolgozók és a mezőgazdasági járművek, hétvégente a kerékpárosok, kirándulók használják gyakran a Rum és a Rábatöttös közötti utat. Beni Ferenc, Rum polgármestere kiemelte: a peremkerületek fejlesztésére is gondot fordít az önkormányzat. Mindkét település pályázott, és nyert is az út rendbetételére: a rumi, mintegy 750 méter hosszú és 3,9 méter széles szakasz pedig már el is készült. Ezentúl Kastélypark utcának hívják.

 

 V. Németh Zsolt miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője a pénteki átadón elmondta: a Magyar falu program olyan fejlesztések megvalósítására nyújt megoldást, amilyenekre korábban nem, vagy csak több éves előkészítő munka után volt lehetőség. A másik szakasz várhatóan nyárra készül el, ezzel teljessé válik az összeköttetés a két falu között. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!