Az Ungaresca adott gálaműsort Szombathelyen a 65+2 éves fennállását ünnepelve - fotók

Tele kertem zsályával, a szerelem lángjával” – énekelték a perdülő-forduló lányok nyitásként, ismerősen csengett kicsik és nagyok fülében, amint a „Kis kece lányom” vagy a többi dal is, hiszen már óvodában, iskolában tanuljuk ezeket a népdalokat, gyerekként formálódik bennünk a magyar kultúra világa. Gyökereink tudatosításához egész életművével hozzájárult dr. Pesovár Ernő, az Ungaresca „szellemi tanítója” – akiről az együtteshez kapcsolódó művészeti alapiskolát elnevezték, és csoportjai is táncoltak itt –, aki 2021 szeptemberében lett volna 95 esztendős. 

Az esten filmet vetítettek, amiben ő maga beszélt arról, hogy meg kell ismerni a népzene lelkét, amelynek szuverén nyelve van. Emblematikus leánytánca Bartók zenéjére nemcsak napjainkig műsoron van, de alkotói inspirációt adott egy ifjú koreográfus, Csollány Panka szárnypróbálgatásához is; aki Horváth János Gedi unokája, vagyis néptáncos szülei nyomában az Ungaresca Táncegyüttes harmadik generációs alkotója. A koreográfiákat zongorán kísérte Rabiné Pék Marianna zenetanár. Dr. Pesovár Ernő tanítványa volt Antal László, akiről egy mondatban szintén megemlékeztek a gálán. A műsor címét és mottóját – „Most rúgjon a sarkad szikrát…”

 – Nagy László „Táncbeli táncszók” című verséből választották, amelyből egy részletet Prikazovics Ferenc előadásában hallhattunk, aki H. Nagy Katalinnal együtt a műsor vezetője volt. Amint tőlük elhangzott: talán soha nem volt még ennyire fontos az élet igenlése, az egymásba kapaszkodás, az együtt-táncolás, a kollektív boldogságérzet, mint ma, amikor ezek fájó hiányát sajnálatos módon mindanynyian megéljük. Az életigenlés sugárzik Horváth Győző új koreográfiájából, a Nyárád menti táncokból az Ungaresca előadásában, majd ezt követően a Búzai táncokból, melyet Jávorics Krisztián készített az Ungaresca Senior Együttes számára. 

Horváth János Gedi ezután következő szellemes koreográfiáiból – Lumpok indulója, Szeress, kicsim…, Varázsmező – látszott, hogy az idős mester igazán ért ahhoz, hogyan alkalmazható a mozgási anyanyelv a maga természetességében. A színpadon együtt volt látható a lassú vagy ritka magyar, a barbunc vagyis a román verbunk, és a sűrű magyar, ami egy gyors legényes tánc, benne figurázó és csizmaverő motívumokkal, Horváth Győző (Gedi fia) koreográfiájában. Csollányné Horváth Krisztina (Gedi lánya) karikázót készített Magyarbőd ismert nótáira. A lányok lába alá a Boglya Népzenei Együttes húzta, amely aztán belemuzsikálta a nézőket egy képzeletbeli virágoskertbe, ahol a párválasztás is megesett, eljárták a kacsintós táncot és a csárdást, végül a híres kalocsai mars sem maradt el Csollányné Horváth Krisztina és Csollány Csaba koreográfiájában. 

A szünetben megnézhettük az Ungaresca elmúlt évtizedek eseményeiről készített kiállítását. A műsor második része egyetlen mű volt: Csollányné Horváth Krisztina és Csollány Csaba „Pogányt vittünk, keresztényt hoztunk…” című koreográfiája. A táncjátékban Vas megyei táncok és szokások elevenedtek meg Gencsapáti, Nemeskolta, Olad, Sitke és Bük eredeti táncaiból. A szentivánéji párválasztás, a házasság, a keresztelő (paszita), a kisgyermekkor játékai, a fonóbeli társas szokások és a farsangi rönkhúzás követték egymást. A nem mindennapi család, az Ungaresca minden tagja – a 3 évestől a 60 évesig – részt vett a játékokban, táncokban, amikbe a körmendi táncos barátaikat is meghívták.