In memoriam

2022.03.11. 07:00

Dr. Bedécs Gyulára emlékezünk

Dr. Bedécs Gyula (1939–2022)

Dr. Bedécs Gyula a Révai Miklós Gimnázium egykori, köztiszteletben álló pedagógusa, az I. világháborús hősök emlékének őrzője volt, elnöke, később tiszteletbeli elnöke az Isonzó Baráti Körnek. Több útikönyve jelent meg, amelyek az első világháború helyszíneire vezetnek. Megkapta a Magyar Hadisírgondozásért kitüntető címet, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.

 

 Temetésén beszédet mondott dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész is, aki tanítványa, kollégája, szerkesztő, kiadó munkatársa is volt. A szöveget – amely dr. Bedécs Gyula temetésén Győrben, a Nádorvárosi Köztemető ravatalozójában március 4-én elhangzott – változtatás nélkül közöljük.

 

Drága Tanár Úr, jól emlékszem, amikor 1976-ban a Káptalandombi Fiúdiákotthon falai közül indulva „hódítottuk meg” Győr és a járás kultúrotthonait Veled és a Rákóczi-műsorunkkal. Ugyanilyen felejthetetlen, amikor elvittél minket az árpási templomhoz, de még inkább örök bennem Brno emléke, amikor hosszú menetelés után ezt olvastuk egy emléktáblán: „Itt raboskodott ekkor és ekkor Kazinczy Ferenc, magyar költő”. Megrendültünk ott és akkor. 

 

– Képzeld, pár éve elmentem ugyanoda, kerestem a táblát, nagy nehezen meg is találtam, de „kijavították” – már nem magyarul beszél Kazinczyról, a legnagyobb magyar nyelvújítóról… De nem volt régen az sem, amikor felhívtalak Redipugliából, Olaszországból, mondván, hogy „kedves Tanár úr, itt állunk egy haditemetőben, és ezen a kopjafán megtaláltuk azt a koszorút, amelyet Te hagytál itt valamelyik csoportoddal”. S mennyire örültem, hogy 2010-ben el tudtál jönni A 12 legszebb magyar vers program Kosztolányi-konferenciájára Szabadkára és Újvidékre, ahonnan aztán kicsivel előbb el kellett indulnod hazafelé, mert még feltétlenül meg akartad látogatni Jellasics szülőházát, kérdezvén a falaktól, hogy vajon hol töltötte gyerekkorát a magyar történelem egyik leggyűlöltebb figurája. Egész Boszniát és Horvátországot a Te útikönyveiddel a kezünkben jártuk be. Az utolsó percedig dolgoztál – most már az emlékirataidon. 

 

Talán sosem leszek olyan boldog s egyszerre szomorú is, mint azon a bizonyos estén, amelyet együtt töltöttünk: meghívtál engem az utolsó szombathelyi vacsorádra. Szilvás gombóc volt a menü, s én örömmel falatoztam belőle. Aztán elfáradtál, már nagyon nehezen mozogtál, s ezért kérted, hogy segítsek lefeküdni. Másnap költöztél vissza Győrbe. Sokan állunk most itt a ravatalodnál egykori tanítványaid és kollégáid közül, és köszönjük meg Neked, hogy emberré neveltél bennünket. Olyan emberekké, akiknek a munkájuk egyben a szenvedélyük is. 

 

Mert aki nem pedagógus lett, az is megtanulta Tőled, hogy bármilyen hivatást csak szenvedéllyel érdemes űzni, az elsőtől az utolsó életpillanatig. 1973 szeptemberében, elsősként nagyon gyorsan megtanultuk, hogy „nehéz az élet” – meg az az elkeseredett kérdés is örökre a fülünkben maradt, hogy: „Ember, hát te nem tudod, ki volt Zrínyi és Frangepán…?” Merthogy minden órát ezek a kétségbeesett kérdések és kijelentések vezettek be. Aztán jött egy 20-25 perces fergeteges előadás az éppen adott anyagrészből. Olyan történelemszemléletet adtál nekünk, amellyel ebben a mai, roncsolt világban is eligazodtunk egészen a múlt hétig. Azóta azonban, múlt csütörtök óta még inkább hiányzol, mert általad talán megérthetnénk a megérthetetlent is. 

 

Különös szerencse volt nekem, hogy én parodizálhattalak a szalagavatónkon, s különös szerencse volt az is, hogy az utóbbi években szoros munkakapcsolat alakulhatott ki közöttünk. Jó volt beugrani hozzád egy beszélgetésre, jó volt leülni veled egy sörre a Haramiában – többször kellett volna ezt tennünk! –, s jó volt az is, amikor mindig felhívtál, és állandóan kérdezted, mikor megyünk már Lembergbe, Fogliano–Redipugliába, Monfalconéba, Doberdóba és Goriziába, Solkanba… 

 

Drága Tanár Úr, sajnos már nem utazunk együtt többé. Véget értek a nagy versmondások, a guruló továbbképzések, véget értek a balkáni és a felvidéki utazások, a szenvedélyes tárgyalások itthon és külföldön azért, hogy a világháborús halottak békében és méltó körülmények között nyugodhassanak. Olyan eszméért adtad utóbbi évtizedeidet, amely a legmagasztosabb hősök közé emel téged is. Odafönt bizonyára találkozni fogsz azokkal, akikért küzdöttél idelent a földön. És ők majd elmondják neked, menynyire köszönik, hogy ennyit fáradoztál érettük. Nyugodj békében, drága Tanár Úr!

dr. Fűzfa Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában