Negyvenszázalékos az áremelkedés

2022.03.19. 16:00

Harmincezer kiló ponty érkezik a vasi vizekbe

Öt vasi tóba összesen 5500 kilogramm pontyot telepítettek a múlt héten – ezzel hivatalosan és a gyakorlatban is megkezdte a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a megyei horgászvizek tavaszi pontytelepítését. Az országos halhiány ellenére egyébként a vasi vizekbe harmincezer kilogramm ponty érkezhet a hónap végéig.

VN

Megkezdődött a pontytelepítés a megyei vizekbe

Fotó: vasivizeken.hu

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége március 11–12-én megkezdte a megyei horgászvizek tavaszi pontytelepítését: a gersekaráti Sárvíz-tóba és a Magyarszecsődi-tóba 1600 kilogramm, a Püspökmolnári-tóba és az Újperinti-tóba 800 kilogramm, míg a Celldömölki-tavakba további 700 kilogrammnyi kifogni való hal érkezett. A kihelyezések az idén is több ütemben zajlanak a halak szakaszos rendelkezésre állása miatt. A tervek szerint március végéig 10 ezer kilogramm extra méretű, 5–8 kilogramm közötti és 15 ezer kilogramm 1,5–2,5 kilogramm közötti pontyot hoznak a vasi horgászvizekbe – tájékoztatott Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ügyvezető elnöke. 

 

A halasításokat a szövetség munkatársai folytatják a következő napokban. A háromnyaras – 1,5–2,5 kilogramm közötti – pontyból mintegy 2050 kilogramm, míg az extra méretű – 5–8 kilogramm közötti – pontyból 1650 kilogramm érkezik. Részletesen: Szombathelyi Csónakázótó – 700 kilogramm III. nyaras ponty, 700 kilogramm extra ponty. Szombathelyi Horgásztó – 550 kilogramm III. nyaras ponty, 350 kilogramm extra ponty. Gencsapáti-tó – 350 kilogramm III. nyaras ponty, 350 kilogramm extra ponty. Vasvári tavak – 450 kilogramm III. nyaras ponty, 250 kilogramm extra ponty. 

 

Puskás Norbert szólt arról is, az idén is a haltermelőknél a tavaszi-nyári halkészletek jelentős mértékben korlátozottak több környezeti és gazdálkodási ok miatt, ennek eredményeként már most negyven százalékos haláremelkedés jellemzi a piacot. – Fontos kiemelnünk, hogy az évtizedek óta nem látott mértékű halhiány miatt a háromnyaras ponty tavaszi nettó kilónkénti ára 1100 forintra emelkedett, és természetesen minden egyéb hal ára is hasonló mértékben emelkedik majd az év során. Kérünk mindenkit, hogy az előzőekben leírtak miatt különösen nagy figyelmet fordítson a halak méret- és napi mennyiségi korlátozások betartására. Halászati őreink kiemelten ellenőrzik a megtartott és fogási naplóban bejegyzett halak egyedsúlyát is – hangsúlyozta a szövetség ügyvezető elnöke. 

 

Kiemelte továbbá: az éves mennyiségi kvóták betartása érdekében a fogási naplóba beírt és valós egyedsúly közti jelentős (0,5 kilogrammnál nagyobb mértékű) eltérést a halászati őrök szankcionálják, ezért minél pontosabban jegyezzék be a megtartani kívánt halakat. – Szövetségünk továbbra is azon dolgozik, hogy a vasi horgászok minél jobb kiszolgálásban részesüljenek, és minden lehetőséget megragadunk, hogy a tervezett haltelepítéseinket meg tudjuk valósítani az év során – mondta el az elnök. 

 

A haltelepítések után általános horgászati tilalmat egyik vízterületen sem rendelnek el, hogy a tavaszi időjárásban mindenki minél előbb tudjon a szenvedélyének hódolni. Eddig csaknem kilencezer horgász már kiváltotta az idei engedélyét, akik még nem tették meg, azoknak javasolt mielőbb megújítani vasi horgászjegyüket a tavaszi szezonra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában