Az állam vállalja: megépíti a parkolót

2022.03.08. 15:08

Hende Csaba szerint a kör bezárult, feltételes közbeszerzési eljárást kell kiírni - videó

A kormány kész fedezni az egykori városi strand területének vételárát az oda tervezett parkoló építési költségeivel együtt, ehhez azonban az államnak tételesen ismernie kell a számokat, – jelentette be Hende Csaba parlamenti alelnök, a térség országgyűlési képviselője, majd arra kérte Nemény András polgármestert: ha a városlakók érdekeit képviseli, kígyómozgások helyett tegye azt, amit Gulyás Gergely kancelláriaminiszter javasolt.

VN

Hende Csaba sajtótájékoztatót tartott a kórházzal szembeni területekről

Forrás: Cseh Gábor

Több hónapja visszatérő témája a szombathelyi közéletnek a régi városi strand területére tervezett parkoló ügye. Lapunk is többször megírta már: ez az a terület, amelyet a baloldali városvezetés – több tiltakozás ellenére – úgy adott el egy ingatlancsomag részeként, hogy a nyertes pályázónak versenytársa sem volt. Mikor kiderült, hogy az új tulajdonos házakat, üzleteket tervez építeni az egyébként is forgalmas környékre, előbb a Markusovszky-kórház szakszervezetének és a mentőszolgálatnak a vezetői fejezték ki tiltakozásukat, majd 1500 civil aláírásával is kérte: árnyas pakolót alakítsanak ki a kórházzal szembeni területen.

Hende Csaba országgyűlési képviselői már korábban jelezte, a kezdeményezés mellé áll, majd február 23-án személyesen tárgyalt erről Nemény András polgármesterrel. Ezután rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: jogi és célszerűségi okokból csak az a járható út, ha a terület visszakerül önkormányzati tulajdonba. Egyúttal kötelezettséget vállalt arra, hogy mind a visszavásárlási összeg, mind pedig a teljes parkolólétesítéshez szükséges beruházási összeg egészét megszerzi a kormánytól Szombathely város számára a központi költségvetéstől.

 

Múlt héten Szombathelyen tartott fórumot Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, amelyen bejelentette: a kormány kész fedezni az állami költségvetésből a volt városi strandon létesítendő parkoló költségét. Ezt Hende Csaba kedden sajtótájékoztatón megerősítette. – A parkolás kizárólag önkormányzati feladat, ezért ez egy páratlan és ritka lehetőség Szombathely számára – húzta alá az országgyűlési képviselő. Hozzátette: az állam csak adott feladatra, adott összegre tud fedezetet biztosítani a központi költségvetésből, ezért minél előbb feltételes közbeszerzési eljárást kell kiírnia az önkormányzatnak.

 

Emlékeztetett, a balogunyomi kerékpárút ügye a legjobb bizonyíték arra, az előzetes számítások mennyire bizonytalanok. Ha a pontos számok kiderültek, a beruházás két másik fejlesztési támogatással együtt bekerül egy kormányhatározatba. A kormány ugyanis vállalta: több zanati lakos önrészét, összesen mintegy 35 millió forint értékben fedezi az útfelújítások kapcsán, továbbá ötmillió forintot biztosít a zanati temetőhöz vezető út felújítására. A képviselő megjegyezte: a tavaly mintegy 1 milliárd 205 millió forintnyi fejlesztési támogatást szintén már építési engedéllyel rendelkező, régóta tervezett projektekre biztosította a kormány.

 

Időközben Nemény András polgármester a város közösségi oldalán posztolta Hende Csabához írt levelét, amelyben közölte a beruházáshoz szükséges becsült összeget, és megismételte az eladó vállalkozó ultimátumát: március 31-ig teremtse elő ezt a pénzt.

 

Hende Csaba országgyűlési képviselő a polgármester és a vállalkozó levelét is részletesen ismertette a sajtó képviselőivel. Elmondta: az eladó nem konkrétan az összeget kéri a hónap végéig, hanem igazolást annak meglétére. Hangsúlyozta: ezt pedig már jóval a határidő lejárta előtt személyesen megtette Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. – Javaslom Nemény Andrásnak, hogy további levelezés, kifogások, ötletek és variációk keresése, újabb kígyómozgások helyett járjon el úgy, ahogy azt a kancelláriaminiszter kérte. Ez az egyetlen logikus, követhető és jogszabályilag rendben lévő és korrekt megoldás – mondta Hende Csaba. 

 

A sajtótájékoztató végén az EBESZ delegáltjai is megjelentek, akik arról adtak rövid tájékoztatást, hogy a közeljövőben valamennyi pártszervezet irodájába ellátogatnak.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában