A természetben töltötték a szombati tanítási napot

2022.03.28. 11:28

Projektnapot tartottak a Gothard Jenő Általános Iskola tanulói szombaton

A Gothard Jenő Általános Iskola több osztálya is abba a szerencsés helyzetbe került, hogy a szombati tanítási napot természetes környezetben tölthette el. A projektnap a víz világnapjához is kapcsolódott.

Gyöngyössy Péter

Fél óra alatt sok mindent megtudtak a Perint élővilágáról a Gothard-iskola tanulói dr. Szinetár Csabától

Forrás: Gyöngyössy Péter

A különböző osztályok másmás helyszínen vettek részt foglalkozásokon. Az egyik hetedikes osztály a Kámoni Arborétumban kezdte a napot. Mi is csatlakoztunk a csapathoz, akiket Kelemen Tibor és Szabó Adrienn, az iskola tanárai kísértek a Perinthez, ahol a patak élővilágával ismerkedtek a diákok. Dr. Szinetár Csaba biológus a Perint vizéből varázsolt elő apró lényeket. A vízparti száraz növényzetből egy ökörszem kukucskált ki, megszemlélte a köveket hajigáló fiúkat, aztán biztos, ami biztos, odébb röppent. Közben a sekély vízben egy erdei pinty fürdőzött, de rá se hederített a fűzfán csimpaszkodó kamaszokra. Mindeközben voltak többen is, akik a foglalkozás kezdetétől őszinte ámulattal tanulmányozták a merítőhálóból előkerülő újabb és újabb vízi jószágokat. Legelőször két amerikai jelzőrák került a vízzel telt tálcára. Az egyik méltatlankodva próbált onnan lekecmeregni, míg a másik jobbnak látta, ha halottnak tetteti magát. Megtudtuk, hogy ez az amerikai jövevény már rég kiszorította a hazai folyami rákot. 

 

Dr. Szinetár Csaba jól ismeri a Perintet, mely számos ritka halfajnak az élőhelye. Persze tudni kell, mit hol érdemes keresni. Néhány nagyobb kődarab környékéről hamarosan két kövicsík akadt a hálóba. Az apró halakról hamar kiderült, hogy azok valóságos „óriások” a később érkezőkhöz képest. Sikerült fogni két dunai küllőt és egy apró szivárványos öklét, sőt egy bébi domolykót is. A gyerekek megtudhatták, hogy az ökle jelenléte azt is mutatja, hogy a Perintben él a Natura 2000 jelzőfajnak számító nagy folyamkagyló is, aminek szerepe van a szivárványos ökle szaporodásában. A hálóból előkerült két tüskés bolharák. Több lányka nem tudta eldönteni, hogy kell-e félni a sávos szitakötő furcsa lárvájától, de a hanyattúszó poloska többeknél kiverte a biztosítékot. Nagy is, gyors is, úszik, és még poloska is. Ez már igazán sok! Mindenesetre egy fotót megért. Van, aki kész fényképgyűjteményt készített a Perint vízi állatairól. Mindezt alig fél óra alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában