Előadás

2022.03.22. 15:00

Szombathelyre érkezik a Körhinta a Nemzeti Színházból

A Nemzeti Színház a Körhinta című előadást játssza az MMIKban március 24-én, szombaton 20 órától. Ennek apropóján szólítottuk meg a beregszászi származású Vidnyánszky Attila színházigazgató rendezőt.

Merklin Tímea

A jól ismert történet színházi változatának főszereplői: Szász Júlia és Berettyán Nándor a körhintában

Forrás: VN/Nemzeti Színház

Ő hozta létre közel harminc éve a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat, amelynek a teljes társulata most már itt van. Segíti az életüket, hogy dolgozni tudjanak, elkezdte velük a Helység kalapácsát próbálni. Az ukrajnai háborús helyzetben a színházigazgató is befogadott menekülteket a kárpátaljai szülői házba és Magyarországon is. 

 

– Mindenki ott igyekszik segíteni, ahol tud, de az egész felfoghatatlan. Kijevben és Moszkvában tanultam, mindkét helyen barátaim vannak. Nehéz megérteni, hogy miként juthatott el a helyzet idáig. Ez a pusztítás, ami Ukrajnában történik, igazolhatatlan. Drámai, tragikus a helyzet, és nem tudom, hogy Kárpátalja lesz-e olyan, mint amilyen volt. Az a sok elmenekült magyar vissza fog-e menni, létezni fog-e még az a kis közösség, vagy végleg fölmorzsolódik. 

 

A Körhinta előadásáról megtudtuk: a film logikáját követi, ami ott van az idősebb generáció lelkében. A forgatókönyv szolgált kiindulópontul, de ez egy nagy összművészeti produkció lesz a Nemzeti Táncegyüttessel. – A savát-borsát a táncosok adják esztétikai szempontból és a hatásmechanizmusok felől nézve is. Negyvennégy táncos, hat zenész működik közre. Elmeséljük a történetet a jómódú kuláklány és a szegény parasztfiú elsőre reménytelennek tűnő szerelméről, amely végül diadalmaskodik – mondta Vidnyánszky Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában