Megemlékezés

2022.03.15. 16:28

Tiszteljük a múltat, értsük a jelent, és munkálkodjunk közösen a jövőn! – Vépen így ünnepelték március 15-ét

A művelődési házban a Hatos Ferenc Általános Iskola és AMI diákjainak mozgalmas-színes műsora elevenítette fel a 174 éve történteket. Az önkormányzat minden évben Vép Városért kitüntetésben részesíti a településért munkálkodókat.

Tóth Kata

Forrás: VN/Nagy Attila

„Az 1848. március 15-i forradalom emléknapja talán a legszebb nemzeti ünnepünk. Benne van a magyar történelem hőseinek méltósága és kudarcaink szomorúsága” – fogalmazta meg a keddi vépi ünnepségen Kovács Péter polgármester. Hozzátette: ezen a napon nemcsak a forradalomra és a szabadságharcra emlékezünk, hanem arra is, hogy ekkor született meg a modern parlamentáris Magyarország, ami hatalmas jelentőségű változás volt az ország történetében. Széchenyi Istvánt idézte: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.” Mint mondta, szavai rávilágítanak, hogy a múlt emlékeinek ápolása nem csupán sokszor hallott szólamok vagy jól ismert történetek ismétléséből áll, hanem mindig ügyelnünk kell rá, hogy a teljes képet figyeljük. „Tiszteljük a múltat, értsük a jelent, és egyre mélyebb tudásunk segítségével munkálkodjunk közösen a jövőn! Ünnepeljük így március 15-ét!” – szólt a közönséghez. 

 

 

A művelődési házban a Hatos Ferenc Általános Iskola és AMI diákjainak mozgalmas-színes műsora elevenítette fel a 174 éve történteket. Az önkormányzat minden évben Vép Városért kitüntetésben részesíti a településért munkálkodókat. A 2020-ban odaítélt érdemérmeket a Covid-19 vírus megjelenése miatt nem tudták átadni. Az ünnepségen a 2022-ben díjazottakkal együtt köszönték meg azok munkáját, akik sokat tettek a kisvárosért.

 

2020-ban Sinkóné Takács Szilvia, Süléné Bánfalvi Eszter, Szalai Zsuzsanna, Tancsics Gáborné és Bene Tibor; 2022-ben Tolnai Zsoltné, Hende Dóra, Török Richárd, Szalay Márton és ifj. Binder László kapott Vép Városért érdemérmet. Továbbá köszönetet mondott a képviselő-testület Györe Zoltánnak, a Vépi Krónika szerkesztőjének, aki nemrég távozott posztjáról.

 

Éveken át tartó áldozatos képviselői és alpolgármesteri tevékenységéért, a településért végzett önzetlen munkájáért posztumusz kapott Vép város díszpolgára címet Szijj Vilmos alpolgármester, aki egy éve hunyt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában