Egy tisztességes ember - Száz éve halt meg Madeirán az utolsó magyar király, IV. Károly

Bár hároméves korában angol nevelőnő foglalkozott vele, de az írás-olvasást – egyszerre a magyart és franciát – csak hétévesként kezdte el tanulni. Apját, Ottó főherceget ekkor nevezte ki Ferenc József a soproni huszárezred parancsnokának, így a család is Sopronba költözött. Itt a katolikus elemi iskola igazgatója, Tormássy János tanította Károlyt magyarra.

 Megtanulta a Nemzeti dalt és az Akasszátok föl a királyokat! verset is Petőfitől – legnagyobb megdöbbenésre el is szavalta. 1895-ben Bécsbe visszatérve a szülők döntésére a gimnázium négy alsó osztályát nyilvános tanulóként végezte (felelt, vizsgázott) és osztálytársai révén megismerte a polgári életet is. A felsőgimnáziumi ismeretanyaga (természettudományok) mellett katonai tanulmányokat is folytatott. Később a prágai egyetemen állami, közjogi ismeretekkel, nemzetközi és egyházjoggal gyarapította tudását. (Itt tanította Masaryk, aki később Magyarország feldarabolásának a tervét kimunkálta és sikerrel nyújtotta be az antantnak…) 

Elvárás volt vele szemben a francia, angol, magyar és cseh nyelv ismerete. Apja meghalt, nagybátyja, Ferenc Ferdinánd pedig 1900-ban az uralkodó kérésére lemondott gyermekei trónigényéről, rangon aluli házasságkötése miatt. Így Károly Erzherzog trónöröklési esélye megnőtt, a szarajevói merénylettel már trónörökössé vált. Ferenc József halála után Károly a 1916. december 30- án történt megkoronázását követően – amelyre ő és felesége háromnapos böjttel készült – az udvari etikettben változtatásokat hajtott végre. Munkatársait (miniszterek, tanácsadók) a beszélgetés során leültette, cigarettával kínálta, sőt az ajtóig kísérte. Ez az idős uralkodónál elképzelhetetlen volt. 

Előfordult vidéki utazásai során, hogy családjával gyalogosan ment a vasárnapi misére, vagy hosszú, beszélgetős sétákat tettek. Szociális érzékenysége már gyermekkorában megmutatkozott. A háborús viszonyok között elképzeléseit csak részben tudta megvalósítani. Rögtön eltörölte a hadseregben az addig alkalmazott „kikötést” és „vasraverést”. Elrendelte azoknál az alakulatoknál, ahol többségben magyar katonák szolgáltak, a magyar vezényleti nyelvet. Kezdeményezésére jött létre a népjóléti minisztérium (szegény gyermekek számára nyaraltatási akciót szervezett, amit később a Tanácsköztársaság lemásolt). 

A nagybirtokok feloszlatását és a választójog kibővítését viszont nem sikerült végrehajtani. Ferenc Ferdinánd föderációs elképzelését magáénak érezte: a birodalom népeinek önrendelkezési jogát vissza szándékozott adni. Károly felvette a kapcsolatot az antanttal, titkos tárgyalásokat folytatva a különbéke ügyében, de kudarcot vallott. A vereség után Svájcba menekült, ahonnan – a magyar trónra 1921 tavaszán és őszén történt sikertelen visszatérési kísérletei után – Madeira szigetére, egy hegyoldalban lévő nedves, dohos villába költöztették, száműzték családjával együtt. (Bár csak hosszú huzavona után engedélyezte az antant, hogy Zita útra keljen, és Svájcban tartózkodó gyermekeit magával vigye.) A visszatérési kísérlet meghiúsításában és Károly eltávolításában nemcsak az antantnak volt szerepe, hanem az 1911 októberében a sczwarzaui kastélyban Bourbon-Pármai Zitával megtartott esküvőjén a császár oldalán szárnysegédként jelen lévő és gratuláló Horthy Miklósnak is. 

A trónfosztó XLVII. törvénycikkelyt a Nemzetgyűlés 150 tagja a legitimisták távollétében fogadta el, ez „IV. Károly Őfelsége uralkodói jogainak és a Habsburg ház trónörökösödésének megszüntetéséről” szólt.) Halálos ágyánál felesége és legnagyobb fia, Ottó volt jelen. Koporsóját a hozzátartozók szűk csoportján kívül, (többet nem engedélyeztek) csak az egyszerű funchali polgárok állták körül, akik sajnálták a nyolc gyermekkel magára maradt – nagyon nehéz körülmények között élő – 30 éves özvegyet. (A vaskályhát zöld fagallyakkal tudták befűteni, hideg vízben mostak és a napi étel egy átlagpolgár betevőjénél szerényebb volt.) Nem véletlenül írta a királyról Anatole France: „Ő az egyetlen tisztességes ember, aki a háború alatt vezető helyen állott. Őszintén akarta a békét és ezért gyűlölte őt az egész világ.” 

II. János Pál pápa 2004 októberében boldoggá avatta. A király emberséges, egyszerű, közvetlen viselkedését nagyapám is szokta emlegetni, aki egy rövid ideig cs. és kir. fotós volt.