Mert az illúzió az, ami emlékké válik - Az örömfestészet szépíti meg a csepregi Pócza Ferencné napjait - fotók

A családi ház minden helyisége tele van már a festményeivel, amiket az utóbbi években festett. Az emeleten van az a napsütötte, meleg kis kuckó, ahol festeni szokott, az állványok, ecsetek mellett egy varrógép is van. Ruhaipari szakközépiskolában végzett, anno varrt a gyerekeinek, és a lányunokáknak is elkészíti, amit kérnek. A festett képeinek legfőbb megrendelői az unokák: ki Eiffel-tornyot szeretne a szobájába, ki erdőt állatokkal, vadásszal, húsvétra egyikük nyuszis képet kapott. A szobákban, folyosón, nappaliban látott örömfestészet lényege, hogy Erzsi mindig az érzelmeinek megfelelően dolgozik, nagy összhangban a családtagjaival, akik inspirálják, a férje pedig az a tükör, amibe, ha belenéz, az mindig a továbbgondolást segíti. 

A 66 éves asszony – mint oly sok sorstárs – egész életében rengeteget dolgozott, nem szereti a tétlenséget. Jó feleség módjára beletanult a férje szakmájába is, elsajátítva a szakkifejezéseket, hogy az elindított villanyszerelési üzlet működését segítse; ezt most a gyerekeik viszik tovább. A házimunka nem állt meg az egyszerű háztartásvezetésnél; különös gondot fordít a minőségi élelmezésre; akinek van kertje, tudja, például mennyit kell fáradni azzal, amíg a piskótába belekerül a házilag eltett lekvár. A festmények szemléje közben ránézünk a konyhában a dunsztos üvegben üldögélő kovászra, amit mindjárt meg kell etetni. A család ellátásához ma már hozzátartozik az otthon sütött kenyér is, ez a legújabb hobbi. Most kézműves kifli készül. – A festési kedv öt éve jött a nyugdíj mellett, a gyerekeimtől karácsonyra festőkellékeket kaptam. Autodidakta módon kezdtem festegetni, az interneten tájékozódtam, hogy mit hogyan.

Az első képem egy angyalos kép volt, aminek egyik változatából, a felnőttangyalból a nyugdíjba menő kollégáknak, a másik verzióját, a gyermekangyalt újszülött érkezésére ajándékoztam ismerősöknek. Egy évig festettem csak magamtól, aztán a gyerekeim beírattak egy szombathelyi örömfestészeti iskolába, hogy tanuljak – meséli Erzsi a szobákat járva, aki havonta egyszer jár a piktortanodába, három órát tölt ott, kap instrukciókat, elkezdenek egy képet, aztán itthon befejezi. A legújabb egy modern, térhatású, zuzmós kép: egy piros esernyős, piros cipős nő jön felénk a lejtős úton két bokorsor között, a perspektívát és a színkontrasztokat is erősíti a kép síkjából kiemelkedő, természetes alapú anyag zöldje, állítólag tíz-tizenöt évig is megtartja puha, szivacsos jellegét. Erzsi önállóan is választ témákat, leggyakrabban az évszaknak megfelelő természeti képeket, csendéleteket fest, a behavazott tájaktól a vázába tett, pipacsokkal megtűzdelt margarétacsokorig. 

Egy hatalmas fa gyökereivel harmóniában állva feltűnik a húga, egy másik képen a csepregi tó, ahol ludakat látott, de aztán hattyúkat festett, amint kijönnek a partra. A tó is fontos szerepet játszik az életükben, mert fölötte van a telkük, ahol kertészkednek, gyümölcsfákat gondoznak. – Akkor festek, amikor kedvem van. Ha befejezek egy képet, boldogság tölt el, elégedettség van bennem. A családom örül, támogatja a hobbimat. A férjem a zsűri, aki mindig érdeklődéssel jön, mikor még készül egy kép, és elmondja, hogy szerinte hol lehetne javítani rajta. Néha meg kell nézni távolabbról, vagy egy kis idő múlva. Nem mindig a valósághű ábrázolás fontos, azt tanultam, hogy a művészi festés lényege az illúziókeltés, mert az illúzió az, ami emlékké válik – tudjuk meg az amatőr festőtől a műhelytitkait. Például a tavas képen is látszik, hogy a művészet ott kezdődik, ahol a másolás véget ér. Erzsi nyári alkotótáborba is el szokott menni – volt már Csopakon és Heves megyében –, a férjével együtt, aki szintén jól érzi ezeken a helyeken magát. Amíg az alkotók festenek, ő kötöttségek nélkül pihen, bebarangolja a környéket, biciklizik. Kap feladatokat, alapvetően jó hangulatot kell hozni a társaságba, és rendszeresen elküldik a boltba vásárolni. Idei alkotótábori megbízatása lesz, hogy bevonják a gulyásfőzésbe is.