Éves taggyűlés

2022.05.18. 10:00

Éves beszámolók és tervek a vasi mérnöki kamaránál - Rangos szakmai kitüntetések is gazdára találtak a taggyűlésen

Megtartották éves taggyűlésüket a mérnökök, és öt tagjukat díjazták is. A kamaránál idén ősszel tisztújítás lesz

Budai Dávid

Nádor István elnök számolt be a tavalyi évről

Forrás: Szendi Péter

Fotó: © Szendi Péter

A Vas Megyei Mérnöki Kamara éves taggyűlését kedden délután tartották a Martineumban. Nádor István elnök a megjelenteknek beszámolt a tavalyi évről, valamint ismertette az idei esztendőre vonatkozó munkatervet is. A nyolc szakcsoporttal működő kamarában 458 aktív státuszú tagot és 204 felelős műszaki vezetőt, műszaki ellenőrt tartottak nyilván tavaly. Az elnökség kilencszer ülésezett és 43 határozatot hozott. A vasi kamara hét képzési alkalommal nyolc mérnöki szakterület számára tartott szakmai továbbképzést. 

Ami az idei évet illeti, a kamara rendes működése mellett szeretnék felújítani Bodányi Ödön volt szombathelyi városi főmérnök sírját, és ősszel tisztújítás is lesz a kamaránál. A rendezvényen adták át a Vas Megyei Mérnöki Kamara 2021. évi kitüntetéseit is. A Bodányi Ödön-díjat Rácz István villamosmérnök kapta. Kiemelkedő Mérnöki Munkáért emlékplakettet kapott Bejek László okleveles erdőmérnök, forgalmi mérnök, Gaál Róbert okleveles építőmérnök és Szemes Tamás okleveles vízellátási-csatornázási mérnök. Vas Megye Fiatal Mérnöke elismerő oklevélben Somogyi Katalin építőmérnök részesült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában