Kész az űrutazásra

2022.05.04. 11:00

Harmadszor emelkedhet fel az Űrbatyu szonda, a Ság hegy kráteréből indul útjára

Szombaton immáron harmadik alkalommal emelkedik a magasba az Űrbatyu szonda. Vele utazik egy virtuális valóság kamera is, hogy felvételeket készítsen a közeli világűrről.

Vas Népe

Ezúttal is kamera rögzíti a ballon útját

Forrás: VN/Bakonyi Csillagászati Egyesület

Az első Űrbatyu 2019-ben 27 kilométeres, a második 2020- ban majdnem 31 kilométeres magasságba jutott. Légkörünk e részén a szondák maguk alatt hagyták a bolygó atmoszférájának 80 százalékát. Ebben a magasságban olyan kevés légköri molekula van jelen, hogy ennek egyik következményeként az égbolt napközben is koromfekete. A szonda kamerái megörökíthetik vékony légkörünk halványkéken derengő szalagját is, ahogy körbeöleli planétánkat a világűr feketeségében. Valódi „űrutazás” élményt nyújtanak az így készült felvételek – avatott be a részletekbe Ivanics Ferenc, a Bakonyi Csillagászati Egyesület elnöke és Mitre Zoltán, a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület elnökségi referense.

 A két szervezet egymással karöltve szervezi a szombati programot. A csaknem 15 méter hoszszú Űrbatyu III a Celldömölk melletti Ság hegy kráteréből indul útjára, és a tervek szerint némileg magasabbra jut majd elődeinél. A szerkezetet reggel 9 órakor kezdik feltölteni, a felbocsátás 9.15–9.30 óra között várható. A csillagászati táv csöveken keresztül derült idő esetén az érdeklődők végigkövethetik a kamerával felszerelt ballon útját. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában