2022.05.19. 07:00
Jubiláló nyugdíjasok: a szívben van az erő
Jubileumi jótékonysági gálaestet tartott Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetsége szerdán az MMIK nagytermében. A 30+1 éves szervezet ölelésében mintegy 28 nyugdíjasklub és -egyesület működik – céljuk a hétköznapok tartalmassá tétele.
Molnár Árpád, a szövetség elnöke hangsúlyozta: azért dolgoznak, hogy tartalmassá varázsolják a nyugdíjasok életét
Forrás: Unger Tamás
Dancs István, a szövetség tiszteletbeli elnöke kezdte a múltidézést. Szólt az előző elnökökről, beszélt a folyamatosan változó feladatokról és a kilencfősre bővülő elnökségről. Hitvallásuk azonban nem változott az elmúlt három évtizedben: a szociális biztonság erősítése, a közösséghez tartozás érzésének megteremtése, az egészség megőrzése és az értelmes elfoglaltságok megvalósítása szerepel a céljaik között.
Hozzátette: a pandémia előtti időszakban évente 40-42 programot szerveztek, ezek között voltak kézműves-foglalkozások, mozi- és színházlátogatás, sportnap, főzőverseny, és a különböző versenyekről is mindig szép eredménnyel tértek haza. Dancs István úgy fogalmazott: az időskor lehet aktív és egészséges. Némethné Jankovics Györgyi, aki elnöke a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének, egy baleset miatt nem ért ide, az autópályáról, telefonon küldte el jókívánságait.
Azt mondta: ha a Vas megyei szövetségre gondol, a nyugodt erő kifejezés jut eszébe. Megemlítette a kiváló eredményeket és a vezetőséget jellemző jó együttműködést. Megosztotta továbbá egy közelmúltbeli konferencia tanulságait is. Kiemelte: addig nem lesz a magyar nyugdíjasoknak európai szintű életminőségük, amíg nem tudnak európai módon gondolkodni. – Az életünk milyensége a hétköznapokban nyer értelmet. Mi azért dolgozunk, hogy tartalmassá varázsoljuk a nyugdíjasok hétköznapjait – hangsúlyozta köszöntőjében Molnár Árpád, Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetségének elnöke.
Majd így folytatta: – Az a fontos, hogy jól érezzük magunkat. A szívben van az erő. A köszöntők sora után a fellépők sora következett: a nyugdíjasklubok, -egyesületek tagjai mellett Szabó Tibor színidirektor, Kelemen Zoltán színművész és Horváth Meggie is vállalta a felkérést. Az est egyúttal jótékony célt is szolgált: a befolyt összeget a nehéz körülmények között élő tagtársak megsegítésére fordítják.