Rövid volt a virágzás

2022.05.28. 11:00

Még elcsíphetjük az utolsó díszlő rhododendronokat a Kámoni Arborétumban - rengeteg fotók

Arborétumainkat, kastélyparkjainkat minden időszakban, sőt akár minden nap érdemes felkeresni. A Nyugat-Dunántúl gyűjteményes kertjeit májusban leginkább a rhododendronok, más néven a havasszépék vagy hangarózsák virágzása miatt keresik fel látogatók ezrei. Idén azonban rövidebb ideig tartott a virágpompa.

Gyöngyössy Péter

Forrás: Unger Tamás

Május elejétől június elejéig szokott tartani a nagy rhododendronvirágzás, de május közepén szokott összeérni a korábban nyíló lombhullató azáleák és a később nyíló örökzöldek színkavalkádja. Idén azonban rövidebb volt a virágpompa. Aki siet, az árnyékosabb helyeken most még elcsíphet néhány utolsó színes, illatos példányt. 

Németh Gábor, a Kámoni Arborétum vezetője elmondta, hogy idén a téli csapadékhiány miatt sokkal gyorsabban, 4-5-6 nap alatt elnyíltak a hatalmas virágok. Két-három héttel korábban levirágzott minden, az is, ami június első felében szokott nyílni. Nagyon sekély gyökérzetük van, így nagyon érzékenyek a kiszáradásra. Életmentő volt ez a mostani eső, de a rhododendron virágzása szempontjából későn jött. – A Kámoni Arborétumba már a Saághyak is ültettek rhododendronokat – meséli Németh Gábor. 

– Az akkori ültetésből most az Öregparkban van egy száz évnél is idősebb példány. Ennek a távol-keleti magashegységi növénycsoportnak a természetben is sok faja él, de a nemesítők számtalan változatot hoztak létre. Az alapfajok már ritkák, inkább fajtákról, fajhibridekről beszélhetünk. A Kámoni Arborétum területén az elmúlt években 300-400 fajta mintegy háromezer példányát ültették el. A nemesítés persze leginkább a virágokra koncentrál. Manapság már az az irány, hogy akár egyetlen bokor is valóságos színkavalkádot tudjon produkálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában