Gyász

2022.05.06. 08:23

Meghalt a Dózsa György úti gázoló, akit a szombathelyi börtönből szállítottak kórházba még decemberben

Orvosai, állapota javulása érdekében, hetekig mesterséges kómában tartották a Dózsa György úti gázolóként elhíresült M. Richárdot.

Forrás: Origo

A kecskeméti maffiaperben is elítélt férfi 2017 májusában jogosítvány nélkül vezetett, és súlyos balesetet okozott Budapesten, a Dózsa György úton. M. Richárdra 3 és fél évnyi fogházbüntetést szabtak ki, és élete végéig eltiltották a járművezetéstől. Már a büntetését töltötte, amikor tavaly decemberben agyvérzést kapott. Úgy tűnt, abból felépült, de a berettyóújfalui kórház bv-részlegén még sokáig megfigyelték - emlékeztet a Ripost

Amikor április elején másodjára is rosszul lett, a Bors hivatalosan meg nem erősített információi szerint ugyancsak a kórházban tartózkodott, és könnyen lehet, hogy ennek köszönhette az életét, hiszen azonnali segítséget nyújthattak neki. Azóta orvosai mesterséges kómában tartották.

Ügyvédje szerint 50 kilót fogyott a börtönkörülmények között. Ennek máig nem tudják, mi lehet a pontos oka.

Mocsai Gergely, M. Richárd jogi képviselője a Borsnak csütörtök reggel elmondta: hetek óta nincs változás az ügyfele állapotában.

"Azt kijelenthetem, hogy életben van, mert ha nem így lenne, arról már tudnék" – tájékoztatott tömören, majd megerősítette, hogy a férfit élettársa továbbra is látogathatja - írja a Ripost

Családja tudatta a tragikus hírt

Csütörtök este azonban rosszabbra fordult Richárd állapota, és elhunyt. A férfi halálának hírét családja tudatta a közösségi-oldalakon.

"Ég veled, Ricsi!" - írta M. Richárd unokatestvére az Instagramon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában