Különleges program

2022.05.13. 07:00

Találkozó és szelfi Jézussal Vasváron - fotók

Különleges programon vehetett részt csütörtökön a Szombathelyi Egyházmegye mintegy ezer elsőáldozásra készülő kisdiákja. A csütörtöki zarándoknap nemcsak jó közösségi programot jelentett számukra, hanem az Úrhoz is közelebb kerülhettek általa.

A leendő elsőáldozókat a megyés püspök köszöntötte

Forrás: Szendi Péter

 Az egyházmegyében hagyomány, hogy a katolikus iskolák elsőáldozói minden évben elzarándokolnak a vasvári Szentkúthoz. Az elmúlt két esztendőben a koronavírus-járvány nem tette lehetővé a zarándoklat megtartását, idén azonban újra felelevenítették a programot, amely által az iskolások a szentség felvétele előtt egy kicsit közelebb kerülhettek Istenhez. Az egyházmegye minden szegletéből – egyebek között Szombathelyről, Zalaegerszegről, Lentiből, Letenyéről és Kőszegről – érkeztek az egyházkormányzati egység területén található katolikus iskolák diákjai Vasvárra. Az elsőáldozókat dr. Székely János megyés püspök köszöntötte a vasvári domonkos rendház melletti füves területen. A püspök egy Jézussal való találkozóként aposztrofálta a napot. 

 

– Az elsőáldozás az emberi élet egyik legboldogabb napja, az első igazi találkozó Jézussal – fogalmazott dr. Székely János. Délelőtt négy izgalmas helyszínen, csoportokra bontva vehettek részt különböző fakultációs foglalkozásokon a leendő elsőáldozók: a plébánia közösségi termében beleleshettek az ostyaszaggatás folyamataiba, a Nagy Gáspár Művelődési Központban pedig Kiss László atya bábok segítségével adta át a Szentírás üzenetét számukra. A parkban felállított színpadnál Sziráki Pétertől tanulhattak énekeket a gyermekek, akik a Szent Kereszt felmagasztalása templomban Stift Zoltán (Angelico atya) rajzos tanításán is részt vehettek.

 A művelődési házzal szemben „szelfifalat” alakítottak ki a szervezők, ahol a gyermekek lefotózkodhattak Jézussal. A „tarisznyás ebédet” követően 13 órakor indult meg Molnár János atya vezetésével a népes menet a Szentkúthoz. Ott a megyés püspök még egyszer szólt a diákokhoz, majd a zarándoknap zárásaként elkezdődött a közös szentmise. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában