Gyarapodott a közösségi tér

2022.05.09. 08:00

Új színpadot avattak - Kenyeres kisokos készült, túraútvonalat is kialakítottak Döröskén

Felavatták a település új szabadtéri színpadát, amelyet azonnal be is laktak – három rövid bohózat erejéig – a Körmendi Kastélyszínház Társulat tagjai.

Tóth Judit

Éles Krisztina szerint Döröskével büszkén lehet példálózni. Mellette Dománé Tóth Erika

Forrás: Szendi Péter

A programon Dománé Tóth Erika, Döröske polgármestere köszöntötte a megjelenteket. – A mai napon új szabadtéri színpadunk elkészültét ünnepeljük, valamint lezárjuk a 2020-as Hungarikum pályázat keretében megvalósított Érték túra projektünket. A színpadunk 1 millió forintos pályázati támogatással és hozzáadott önkormányzati önrésszel épülhetett fel, ezzel gyarapodott a közösségi tér, az önkormányzat vagyona és a művelődni vágyó egyének és közösségek lehetősége – mondta. Az Érték túra programban a kerékpártúra-útvonallal megegyezően gyalogtúra-útvonalat is kialakítottak. Mindkettő kiindulási pontja a közösségi színtér, a pontos eligazodáshoz térképek is készültek. Egyes pihenőhelyeknél padokat, szemeteseket és virágládákat helyeztek ki, térítés ellenében pedig kerékpárokat és túrabotokat is igénybe lehet venni a jövőben. 

A rendezvényekhez két sátrat szereztek be pályázati forrásból, és kiadták a Kenyeres kisokost. Döröske és Vindornyalak közös füzete a házi kenyerek, péksütemények készítőinek nyújt segítséget, így a történeti kitekintés mellett a kiadványban közreadtak néhány jó bevált receptet is a magyarlakta területekről. A füzet kiadását a koronavírus miatt bekövetkezett otthonlét ihlette, hiszen a bezártság időszakában egyre többen fogtak hozzá saját kézműves finomságok készítéséhez. Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Vas Megyei Igazgatóságának igazgatója, a Vas Megyei Értéktár Bizottság tagja azt hangsúlyozta, hogy nagy öröm számára az, hogy félévente jöhet Döröskére valamit átadni. – Rengeteg új ötlet és kezdeményezés gazdája a polgármester és azok a civilek, akik mögötte állnak. 

Ezek a programok példaértékűek olyan szinten, hogy amikor a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságától jó gyakorlatokat kérnek, akkor Döröske mindig fent van a listán, mert büszkén lehet vele példálózni. Nem feltétlenül csak az épített kincsek gyarapodnak, hanem szellemi értelemben is van gazdagodás. Döröske egyre inkább híres lesz arról, hogy a település mögött ott van a falu teljes lakossága, amely szeret itt élni és ennek hangot is ad. Az új színpad a jövőnek szól, rengeteg lehetőség rejlik benne, például fellépők meghívása vagy helyi művészeti közösség alakítása – fejtette ki Éles Krisztina. Az ünnepi köszöntők után a Körmendi Kastélyszínház Társulat tagjai szórakoztatták a közönséget három rövidke, de annál vidámabb bohózattal Humormorzsák címmel. Zárásként közös vacsorával készültek a szervezők, közben pedig népszerű dallamok csendültek fel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában