A kapcsolat megszakadt

2022.05.10. 07:00

Űrbatyu: a küldetés majdnem teljesült

Szombaton 9.38-kor a Ság hegy kráteréből indult útnak az Űrbatyu III. A Bakonyi Csillagászati Egyesület és a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület közreműködésével felbocsátott kis szonda az elődeihez képest jóval magasabbra, mintegy 33 kilométerre jutott.

Vas Népe

Veisz András és Ivanics Ferenc elindítja a szondát

– Itt a levegő sűrűsége már csak egy százaléka a felszíninek, a légkör hőmérséklete pedig ilyen magasságban mínusz 40 Celsius-fok alá süllyed. A küldetés egyik célja a Hold megfigyelése volt. A szonda e magasságban a légkör 80 százalékát maga mögött hagyja, így a Holdról a felszíni megfigyelésnél sokkal tisztább képet tud rögzíteni – részletezte Mitre Zoltán, a Gothard Jenő Csillagászati Egyesület elnökségi referense. 

Hozzátette: nem csak tudományos célú vizsgálatok zajlottak, a szonda magával vitte annak az Almár Iván űrkutató-csillagásznak a fényképét is, aki nemrégiben ünnepelte 90. születésnapját. A két egyesület így fejezte ki tiszteletét a szakember életműve előtt. Almár Ivánnak ugyanis az 50-es évektől fő szerepe volt a hazai űrkutatás megalapozásában, de a 60-as, 70-es években olyan közvetítéseknek is szakértője volt, mint a holdra szállás. 

– Bár a kis szonda elődeinél nagyobb magasságba jutott, visszatérése során technikai probléma adódott, és megszakadt vele a rádiókapcsolat. A szimulációs modellszámítás szerint Nick, Kenyeri, Pápoc települések környékén szállhatott le. Az egyesületek keresőcsapatai azonban eddig nem akadtak a nyomára – mondta el érdeklődésünkre Ivanics Ferenc, a Bakonyi Csillagászati Egyesület elnöke. A szervezők kérik: ha valaki megtalálja a szerkezetet, a rajta található elérhetőségeken értesítse az illetéseket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában