Ady városában

2022.05.23. 11:04

Vers minden időben Zihalon - Vasiak is remekeltek a Költészet Tavasza Fesztiválon

Zilahon, - Ady városában - járt egy kis csapat a Költészet Tavasza Fesztiválon. A rendezvényt 20.alkalommal szervezték meg, amelyen a verseken van a hangsúly oly módon, hogy több művészeti érték is ezt hangsúlyozza, vagy éppen a versektől kaptak ihletett és motivációt.

vaol.hu

Forrás: VN/Gergye Rezső

A szervező intézmény a Zilahi Szilágy Megyei Művelődési Központ és személy szerint Szőke Anna, aki megálmodója és a mai napig a lelki és gyakorlati motorja az eseménynek. Zsűritagként hívtak bennünket 11.alkalommal, illetve versmondókkal is jelen volt szűkebb hazánk Vas megye. 

A fesztivál komolyzenei hangversennyel kezdődött, és jelen lévő költők verseinek a felolvasásával folytatódott. Különleges élmény volt, hogy hallottunk egy verset románul, majd magyarul , illetve fordítva. A legkiválóbb versek és a jó tolmácsolások még azok számára is „átjöttek” akik nem értik az adott nyelvet. A saját versét megszólaltató román költők érzelmeit-üzenetét próbáltuk kódolni magunkba és többnyire ez sikerült is. A versmondó esemény szombat délelőtt zajlott. A szakmai zsűriben helyet foglalt Halmosi Sándor költő a Word Poetry Movement magyarországi koordinátora, Balázs F.Attila Szlovákiában élő költő, Jász Attila költő a tatabányai Új Forrás főszerkesztője, Egyed Emese költő a Kolozsvári Bolyai Egyetem tanára, Demény Péter költő a Látó szerkesztője, valamint Gergye Rezső a Vasvári Játékszín rendezője. 

A magyar nyelvű versmondók között volt Velladics Ádám és Velladics Emma diákok. Felkészítőjük Borhi Tamás tanár úr volt. Az V-VI. korosztályban Ádám Romhányi József és Nagy Gáspár verset mondott. Szép eredményként különdíjban és dicséretben részesült. A VII-VIII. korosztályban Emma Különdíjat vehetett át Balázs F.Attila költőtől, aki külön is adott néhány tanácsot a diáknak. A versmondókkal egyénileg is elbeszélgetett és tanácsot adott a zsűri. Kapcsolatépítésre volt lehetőség a versmondók, szervezők, zsűri és költök között. Vasvárról összekötő kapocs Devecseri Zoltán költő , aki évek óta résztvevője a Költő Hazatér, valamint a Vasi Őrtüzek rendezvénynek. A 100 x szép Vas Megye c. napokban megjelent könyv egy-egy példányát adtuk át a felkészítő tanároknak, motiválva őket e táj megismerésére. 

Köszönet Majthényi László Vas megye Elnökének a példányokért. A Fesztivál motiválta a Zilahi városvezetést egy új Ady szobor elkészíttetésére is, ami a pandémia alatt valósult meg, és most láthatták a résztvevők először. A költő egy padon ülve nézi egykori iskoláját és mellé lehet telepedni vele együtt gondolkodni és verselni. Tán a Vasi Hegyháton is lehetne Nagy Gáspárról egy köztéri alkotás, amivel újabb lépés történhetne a versek felé…. A Fesztivál immár nemzetközi kapcsolatrendszerrel bírva a Kárpát-medence rendkívül fontos költészeti eseménye, bizonyítva a versek tér és időbeni határainak leküzdését és a lehetőséget, hogy mindannyiunkban egy-egy pillanatra „megszólalhat” költő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában