A Hitel kilépett az elefántcsonttoronyból - Könyvbemutató és irodalmi est Körmenden

Házigazdaként a körmendi Nagy Gábor költő, irodalomtörténész, próza- és kritikaszerkesztő, József Attila-díjas művészeti akadémikus köszöntötte az érdeklődőket. – A Hitel című folyóirat munkatársainak az a céljuk, hogy kitörjenek az elefántcsonttoronyból, és ellátogassanak a közönséghez vidékre is – mondta, majd felidézte az irodalmi, társadalmi és művészeti folyóirat történetét. – A Hitel létrehozásának ötlete Illyés Gyula és Csoóri Sándor fejéből pattant ki valamikor az 1980-as évek legelején. Szerettek volna egy, a pártirányítástól független, írók által szerkesztett fórumot indítani. A politikai hatalom évekig nem adott engedélyt a lapalapításra. 

A Hitel végül is a rendszerváltozás hajnalán, 1988. november 2-án indulhatott útjára, éppen Illyés Gyula születésnapján. Ő már nem érhette meg, mert 1983-ban elhunyt, de még betegágyán is a Hitel sorsáról érdeklődött – mondta az előadó, aki arról is szót ejtett, hogy eleinte kétheti lapként jelentkezett a Hitel, kevesebb irodalmi, több politikai és társadalmi cikkel, aztán 1992-től havilappá vált elsősorban irodalmi tartalommal. Nagy Gábor Hosszú záridő című új kötetéről elmondta: az ihletet a gyermekkori évek adták, Gábor apai nagyszülei ugyanis Szarvaskenden éltek, így az írásokban megelevenedik az egykori vidéki élet. Papp Endre, a Hitel főszerkesztője, József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus Cs. Szabó Lászlóról készült monográfiáját mutatta be. Cs. Szabó László esszéíró, író, kritikus és rádiós Budapesten született, de Kolozsvárott nőtt fel. 

1951-től 1972-ig dolgozott a BBC-nél, a magyar osztály belső munkatársaként fordított, beolvasott, külön rovatot kapott. Tette ezt azután, hogy 1935-től 1944-ig a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetőjeként a színvonalas irodalmi rádiózás megteremtője és egyik úttörője volt. Léka Géza költő, író, versszerkesztő Dzsó! című verseskötetéről beszélt, amellyel a 2010 nyarán elhunyt Kossuth-díjas költőt, Utassy Józsefet szólítja meg. A versek egyrészt a közösen eltöltött évtizedeket idézik, másrészt úgy avatnak az elmúlt évek részeseivé, ahogy a régiek meséltek: sallangmentesen, fogékonyan a legemberibb titkokra.