Eredményes működés

2022.06.23. 07:00

A tanévzárón kollégáinak is elismeréseket adott át az igazgató Vépen

A tanulmányi munka értékelésén túl pedagóguselismerések is gazdára találtak a Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2021/22- es tanévzáróján szombaton.

Tóth Kata

Pethőné Szakály Ilona és Révi Renáta

Forrás: VN/Reiner Dóra

Beszédében Molnár Krisztina igazgató kiemelte, hogy a tanév végén és egy életszakasz lezárásakor a legfontosabb gondolat az lehet: „Itthon vagyunk ebben az országban, városunkban, az iskolai közösségben és családunkban.” A ballagó nyolcadikosokat külön köszöntötte, megköszönte a szülők munkáját is. Azután a kimagasló tanulmányi eredményekért adott át jutalmakat. A pedagógusok közül az iskola arany fokozatú érmét az idén Révi Renáta tanító és német szakos tanár kapta, aki több mint 33 éve pedagógus a Hatosban. 

A Miniszter Elismerő Oklevele adományozható annak a pedagógusnak, aki a szakmai munkáját huzamosabb ideig színvonalasan végzi, vagy az intézmény eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladatot teljesít. Ezt az elismerést most Pethőné Szakály Ilona több mint 40 éves munkájáért kapta meg. Szintén az Emberi Erőforrások Minisztériuma adományoz elismerést azoknak a nyugállományú pedagógusoknak, akik legalább 25 éven át a gyermekek oktatása, nevelése érdekében tevékenykedtek és kiemelkedő munkát végeztek. Két éve nyugdíjas, de hivatása maradt a tanítás – mondta Gutmann Juditról, majd pedagógusszolgálati emlékérmet nyújtott át neki.

 Pedagógusnapra tankerületi elismerésben részesült Pusztai Krisztina és Győrfi Judit. Igazgatói elismerést kapott Beke Péterné, Németh-Garas Ágnes, Lenner Éva és Nagyné Kovács Hajnalka. A Hatpróba SNI-s tanulóknak kiírt verseny megvalósításáért Tancsics Anettnek mondott köszönetet. A Pedagógusok Szakszervezete által adományozott kitüntetés, az Eötvös József-emlékérem bronz fokozatában részesült Somogyi Gabriella matematika, kémia, technika szakos tanár, osztályfőnök, szakszervezeti titkár. Végül az igazgató három nyugdíjas kollégát köszöntött: Suri Gézáné diplomaszerzése 60 éves jubileuma alkalmából gyémántdiplomát, Barabás Károly és Zátonyi Imréné diplomaszerzésük 65 éves jubileuma alkalmából vas oklevelet kaptak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában