Túra

2022.06.20. 13:00

Bort, langallót kínáltak Csepregen - A tavakat is körbejárták az Alpannonia túra résztvevői

Hét órát töltöttek a természetben a szombati Alpannonia túra résztvevői. A túrát Bogáti András vezette, és a felújított Rumiháznál ért véget.

Merklin Tímea

Ifj. Molnár Sándor kínálta borral a túrázókat, köztük Horváth Zoltán polgármestert is

Forrás: Dr. Tarsoly Ádám

Reggel indult a csapat az Attila utcai parkból, körbejárták közben a két tavat, megismerkedve az élővilágukkal, barangoltak az erdőben, összesen több mint tíz kilométert gyalogoltak. Bogáti András túravezető a természeti értékekről mesélt a résztvevőknek a helyi szőlőfajtákról, a régi gyümölcsösről, az úgynevezett betyárfákról, a hatalmas vadgesztenyék történetéről, a madarakról, amelyeket nem gyakran lehet látni, de hang alapján könnyen beazonosíthatók. Ezen a vidéken sok sárga- és énekesrigó, erdei pinty, valamint pici, de nagyhangú csilpcsalpfüzike lakik.

 Nem szedték, de figyelték útközben a gombákat is: a nyári vargánya mellett most a rókagomba terem, és megtalálhatók tinóruk, amelyek biztonságos megkülönböztetéséről is szó esett. Útközben borosgazdák, Tóth Marcell és ifj. Molnár Sándor vendégelték meg a résztvevőket a maguk készítette lélekerősítőkkel, az út végén, a Rumi-háznál pedig a Csepregi Kovászoló Kör asszonyai kínáltak ott helyben, az udvari kemencében sütött langallót a Csepregi Borbarát és Turisztikai Egyesület boraihoz. A lábak elfáradtak ugyan napközben, de nem hagyták magukba roskadva üldögélni a túrázókat: kulturális műsorral szolgált a Gipsy duó, a büki férfikar, vidám jeleneteket adott elő a Kaméleon színjátszó kör, Vlasich György pedig harmonikázott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában