Ne vesszenek el a nemzeti kincsek - L. Simon Lászlóval, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával beszélgettünk

Úgy látszik, hogy számára is fontos a vidéken való megjelenés azon túl, hogy szeretné, hogy a Nemzeti Múzeum műtárgyait itt is bemutassák, szívesen beszélget, tájékozódik a helyi lehetőségekről.

Mi az átfogó elképzelése a Nemzeti Múzeum és a vidék kapcsolatának alakításáról?

- Gyerekkorom óta járom a múzeumokat, túlzás nélkül lehet azt mondani, hogy szinte minden hazai múzeumban megfordultam már. Ami nem azt jelenti, hogy valahova nem érdemes újra elmenni, hiszen mindig vannak új időszaki kiállítások, és mindig vannak olyan megújult állandó kiállítások, amelyek vonzóvá teszik az intézményt a látogatók számára. Itt Szombathelyen is megnéztem az új állandó kiállítást, az friss időszaki tárlatot pedig közösen rendeztük a Savaria Múzeummal és a Móra Ferenc Múzeummal. 

A helyi anyagok is tartogatnak számomra izgalmas csemegéket, azok miatt is örömmel jövök. Azért is pályáztam meg a Nemzeti Múzeum főigazgatóságát, mert mélyen kötődöm a magyar múzeumi intézményrendszerhez. A Nemzeti Múzeumnak, mint az ország legrégebbi és legnagyobb múzeumának – amely 220 éve szolgálja a magyar kultúra ügyét – küldetése az is, hogy szakmai-módszertani segítséget nyújtson a vidéki intézményeknek. Mivel én magam szintén vidéken élek, a vidéki identitásom erős, ebből az is következik, hogy hangsúlyosan kezelem és képviselem a vidéki múzeumok ügyét. Van felelősségérzetem a vidéki múzeumi rendszer sorsát tekintve, hiszen amikor 2012-13-ban a jelenlegi fenntartói struktúrát kialakítottuk, én voltam a kulturális államtitkár, engem bízott meg a kormány azzal, hogy dolgozzuk ki az új szerkezetet. 

Akkor született meg az a politikai döntés, hogy a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő intézmények közül a múzeumoknak – szemben mondjuk a levéltárakkal –, a nekik otthont adó települések városok legyenek a gazdái. Ez a rendszer jól vizsgázott, de nem árt vele folyamatosan foglalkozni. Most például a kormány azzal bízta meg a szaktárcát, Hoppál államtitkár úr pedig abban kérte a közreműködésemet, hogy tekintsük át a teljes magyar múzeumi rendszer finanszírozását és a fenntartói struktúrának a helyzetét, és fogalmazzunk meg javaslatokat. Egy évtized után látjuk, hogy hol vannak a problémák. Nem mindegyik önkormányzat jó gazdája az intézménynek. Van olyan, amelyik elvesz pénzt a múzeumától, az állami támogatásból és a régészeti bevételekből, ezért például nem marad forrás a régészek által feltárt leletek feldolgozására. Míg vannak olyan önkormányzatok, amelyek jelentős összegekkel támogatják az intézményüket. 

Vas megyére nézve milyen az a helyzetkép, amit most meg tudna festeni? 

- Amit látok Vas megyéből az az, hogy a szombathelyi Savaria Múzeum kifejezetten szerencsés helyzetben van. Nyilván ez az igazgató személyének is köszönhető, hiszen Csapláros Andrea egy rendkívül agilis vezető, aki nemcsak szakmailag felkészült, hanem érti is azt a kulturális közeget és a kommunikációs teret, amiben a múzeumát meg kell jeleníteni. Egy megyei hatókörű városi múzeumról beszélünk, amelynek száznál több alkalmazottja van, s komoly hagyományokkal rendelkezik, ahol a római korig visszanyúló anyagot kell kezelni, gondozni. Igazgató asszony mindemellett a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöki pozícióját is betölti már egy ideje, ez neki is felelősséget jelent, hogy amikor a múzeumról gondolkodik, nem pusztán csak Szombathelyre kell fókuszálnia, hanem az egész vidéki intézményrendszer jövőjére, és adott esetben a kormány felé meg kell, hogy fogalmazza – mint a legnagyobb érdekképviseleti szakmai szerv vezetője – a kikristályosodott álláspontját, véleményét. 

A vidéki vasi múzeumokkal – például a kőszegivel, sárvárival - milyen az együttműködése? 

- Nincs napi együttműködés, de mindegyik múzeummal jó a kapcsolatunk. Kőszeg egy komoly kultúrváros, ahol gyakran megfordulok, s ha a múzeumban, a várban járok, mindig megfogalmazódik bennem: jó lenne, hogy ha még inkább lehetne növelni a város turizmusát, mert az tudná emelni a látogatószámot. Minden adott ahhoz, hogy Kőszeg egy dinamikus turistaközpont legyen. Sárvár esetében azt lehet látni, hogy a kiépült fürdőkultúra, a szállodai kapacitások képesek látogatókat hozni a múzeum számára is. Mikor legutóbb pár napot a családommal Sárváron töltöttem, szakítottam időt arra, hogy teljesen „mezei” látogatóként, jegyet vásárolva múzeumba menjek. 

A régészeti kutatások mindig hangsúlyosak voltak Vas megyében; ezen a területen mi most a hazai trend?

- Az úgynevezett tervásatásokra, azaz ismert lelőhelyen történő, előre meghatározott régészeti kutatásokra kevés forrás áll rendelkezésre. Éppen ezért a nagy beruházások (autópálya-, vasút-, gyár- vagy ipari park építés) helyszínén történő feltárások jelentik a fő munkákat. Ennek ugyan van egy ad hoc jellege, hiszen a kutató nem biztos, hogy ott ás, ahol szeretne, hanem ahol muszáj, azért, hogy valami fontos megépülhessen, s közben ne vesszenek el nemzeti kincsek. De ezeket a beruházásokat és a velük járó régészeti munkákat én egyáltalán nem becsülném le. Magyarország tagja a Vallettai Egyezménynek. Ez a nemzetközi dokumentum szabályozza, hogy hol és milyen módon kell régészeti tevékenységet folytatni. 

Ennek megfelelően történik meg egy adott helyszínen a régészeti feltárás. Vas megyében is voltak az elmúlt időszakban komoly építkezések, amelyeknek érezte a múzeum a pozitív következményeit. Egyfelől bevételben – aminek egy részét a hiányos finanszírozás pótlására tudta fordítani –, másfelől pedig a begyűjtött leletek tekintetében. Sokan gondolják Magyarországon, hogy a régészek akadályozzák a beruházásokat, én pont fordítva látom. Rendkívül hatékonnyá tettük a rendszert; a nagyberuházások esetén mi szerződünk, a Magyar Nemzeti Múzeum, és a vidéki – megyei vagy területi – múzeumok az alvállalkozóink, így a szombathelyi múzeum is. Rendkívül gyorsan, praktikusan, körültekintően dolgoznak a kollégáink. 

Tavaly még a Várkapitányság mint állami szerv feladatát is áttettük a Nemzeti Múzeumhoz, ezzel egy kifejezetten gyorsan reagálni képes régészeti szerv és professzionális feladatellátás jött létre. A beruházásokat ösztönző és lebonyolító állami szervekkel, például a NIF Zrt.-vel vagy a HIPA-val kiváló a kapcsolatunk, soha nem volt olyan hatékony és panaszmentes az együttműködés, mint napjainkban. Gondoljon arra, hogy idén az év első felében már közel 1000 beruházásnál kötöttünk szerződést és még egynél sem volt csúszás, vagy panasz a régészeink munkájára.

Van a közeljövőben megvalósítandó Vas megyei régészeti terv?

- Most nincs nagyobb munkánk a térségben, ám abban a pillanatban, ha egy nagyberuházás kezdődik, jövünk, és a szombathelyi kollégákkal közösen, a beruházók érdekeit is figyelembe véve a lehető leggyorsabban feltárjuk a leletekkel érintett területeket.

A tudományos életen kívül van a népszerűsítést elősegítő, attraktív szála is a mai múzeumnak. Ön azt nyilatkozta egy interjúban, hogy a legendákat is éltetni kell, ha a nemzeti identitást elősegítik. A Sisi tárlat is kínál egyet: a királyné és Andrássy gróf kapcsolatát. Ön erről mit tud?

- Azt mondtam, hogy a történeti emlékezetnek nem csak a valós események részei, hanem azok a kitalált történetek, személyek is, amelyekről és akikről a tudomány igazolja, hogy nem valósak. A kutatás egyértelműen bizonyította például, hogy Dugovics Titusz nem létezett, de mélyen benne van a magyar gondolkodásban, az önfeláldozó hősiességnek olyan erős szimbóluma lett, hogy ha a saját életét feláldozó várvédő katonáról beszélünk, senki nem gondolkozik azon, hogy élő személy volt-e. Valóságos lehet úgy is valaki, hogy sosem élt. 

Sok-sok példát lehetne mondani a történelemből. Van olyan, amikor kész történelmi tényként kezelünk valamit akár évszázadokon keresztül, aztán utólag kiderül, hogy mégsem úgy történt. Sisi és Andrássy kapcsolatáról számos pletyka terjedt el, valakik azt is vélelmezték, hogy a kettőjük közötti baráti viszony szerelem is volt, sőt nem csak plátói, hanem testi vonatkozása is volt. Én azoknak a szavára adok, akik úgy gondolják, hogy a kettőjük közötti mély érzelem nem járt együtt testiséggel. Abban a korban nem is lehetett ezt megengedni. Míg az uralkodónak, Ferenc Józsefnek voltak szeretői, sőt házasságon kívüli gyermeke is született, hasonló viszony az egyébként is rendkívül erkölcsös királyné részéről elképzelhetetlen lett volna. 

Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök a saját korában egy igazi sármőr volt, legendás férfiszépség, aki ezzel maga is tisztában volt, és ennek megfelelően tudta magát pozícionálni. A „testtartása” már árulkodott arról, hogy tudja, milyen férfiúi erényei vannak. Ne csodálkozzunk azon, hogy összehozták őt a pletykák a korszak másik ideájával, aki köré már életében kultusz szövődött. Ők ketten ténylegesen is nagyon jóban voltak, leveleztek, mély, intenzív kapcsolat volt, ami talán nem volt szokványos.

Vannak-e publikus jövővíziói Szombathellyel vagy Vas megyével kapcsolatban, amelyekről mostanában egyeztet?

Formálódnak a dolgok. Sokat gondolkozom azon, hogyan lehet dinamizálni a vidéki intézményrendszert, jó kapcsolataim vannak a megyében: Majthényi László közgyűlési elnökkel régi, baráti kapcsolatban vagyunk. Régi irodalmi barátságok kötnek ide: az Egyházashetyén élő Ambrus Lajos író, akivel közös könyvet is írtunk már, régi barátom, ahogyan az Életünk főszerkesztője, Alexa Károly is. Ezeket a kapcsolatokat élénken tartva még sok közös dolgot tudunk majd létrehozni. 

A Velencei-tó partján élek, nálunk is fontos a Chernel-örökség ápolása, ezért készítettem el Kontur András szobrászművésszel azt a Chernel-szobrot, ami ma Agárdon áll a tóparton, s amit Semjén Zsolt és Faragó Sándor, a soproni egyetem akkori rektora avatott fel. A kőszegi Chernel István, az egyik legnagyobb magyar ornitológus alapította a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát, s annak első őreként 1908-tól 1912-ig dolgozott a múzeumban. Chernel rendszeresen vadászott Velencén, kutatta és ismerte a Velencei-tavat. Tehát sok-sok közös pontot lehet találni az én személyes érdeklődésem, az ambícióim és az itteni lehetőségek között.