Fel kell mérni az épületet

2022.06.29. 19:13

Összefogásra buzdít a falu polgármestere - Leszakadt a mennyezet, kérdés, hogy fizet-e a biztosító Toronyban

Összefogásra buzdítja Kovács György, Torony polgármestere a helybelieket, miután ismeretlen okok miatt nemrég leszakadt a tornacsarnok mennyezete.

Tömböly Ágnes

Kovács György polgármester mutatja: több millió forintos, nem várt káruk keletkezett

Forrás: Cseh Gábor

Kovács György polgármester mutatja: több millió forintos, nem várt káruk keletkezett

Forrás: Cseh Gábor

Kovács György először el sem akarta hinni, amikor június elején egy hétfői napon arról tájékoztatták, hogy a Gazdag Gyula Általános Iskola által használt tornacsarnokban leszakadt a mennyezet középső része mintegy 10-14 négyzetméteres területen. – A településen minden önkormányzati tulajdonban lévő épületre kötöttünk biztosítást, a tornacsarnokra is. A társaság szakértője felmérte a keletkezett kárt, írásban azonban még nem kaptunk tájékoztatást arról, jár-e kártérítés – mondta el Kovács György, aki bízik abban, hogy fizet majd a biztosító. A helyreállítási munkák megtervezése, megkezdése előtt statikusnak is fel kell mérnie az épületet. Úgy számol, a káruk több millió forintra rúg. Megtudtuk, 1993-ban épült a tornacsarnok, már előkeresték az akkori terveket, szerződéseket. Annak, hogy leszakad a mennyezet, semmilyen előjele nem volt, komolyabb vihar, illetve beázás sem előzte meg a káreseményt. 

Éppen ezért a faluvezető órási szerencsének tartja, hogy nem történt személyi sérülés, hiszen egyébként az általános iskola diákjai mellett számos más civil szervezet is használja a sportcsarnokot. – Éppen ezért egyelőre mindenki megértését kérem, de ilyen körülmények között felelőtlenség lenne bárkit is beengedni az épületbe – erről is beszélt Kovács György. A polgármester a napokban a település honlapján közzétett felhívásban fordult a helybeliekhez, abban összefogásra buzdít. Azt írta: „[…] kérem, hogy aki úgy érzi, bármilyen módon segíteni tudna abban, hogy minél előbb használhassuk a sportcsarnokot, keressen meg engem személyesen. Minden javaslatot, ötletet, támogatást szívesen fogadok.” Kovács György emellett dr. Hende Csabát, a térség országgyűlési képviselőjét is megkereste. A faluvezető bízik abban, hogy szeptemberre, amikor elkezdődik az iskolai oktatás, újra használható lesz a tornacsarnok. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában