A rendőri karjelzés ellenére

2022.06.25. 10:30

Súlyos baleset az országúti kerékpáros ob-n: az ötfős szökést elütötte egy autó a szomszéd megyében

vaol.hu

A Pannonhalma körüli viadalon egy félreállított autó a rendőri karjelzés ellenére váratlanul keresztbe kanyarodott a lezárt pályára az ötfős szökevénycsoport elé, négyen nagyot buktak. 

A balesetről a velo.hu így számolt be a Facebook-oldalán: „Az  ötfős szökést elütötte egy, a pályára behajtó és a rendőrmotoros utasításait figyelmen kívül hagyó idős korú, fegyelmezetlen sofőr.”

A bejegyzésből az is kiderül, hogy egyedül Istlstekker tudott tovább menni.

A verseny hivatalos Twitter-oldalának beszámolójából annyi derül ki, hogy az eset körülbelül 50 kilométerrel a rajt után történt.

Dr. Rózsa Szilveszter versenyorvos arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Gönczy Gergőt kulcscsonttörés és a térdén lévő vágott seb miatt mentő szállította el, míg Wermeser Zsombor zúzódásokat szenvedett.
A magyar szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitányság vizsgálatot indított a vétkes sofőr ellen.

"A rendőri karjelzés ellenére egy autós bekanyarodott a biciklisek elé, és négy kerékpáros belé hajtott. A balesetben négyen megsérültek, őket a mentők kórházba viszik. Ittasság gyanúja nem merült fel a sofőrrel szemben – mondta a 24.hu-nak Mogyorósi Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A versenyt Valter Attila nyerte.

További fotók a kisalfold.hu-n érhetők el >>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában