Együttműködés

2022.06.03. 08:00

Szélcsatorna és hegesztőrobot - Magyarországon csak a szombathelyi műszaki intézetben van ilyen felszereltség

Az ELTE Informatikai Kar Savaria Műszaki Intézetében új tudományos és műszaki eszközök átadására került sor csütörtökön délelőtt. Egy szélcsatorna és egy programozható hegesztőrobot segíti ezentúl a műszaki képzésben részt vevő hallgatók, oktatók és kutatók munkáját.

Tóth Judit

Forrás: Szendi Péter

 A nagy értékű eszközbeszerzés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg. A teljes pályázati forrás mintegy 500 millió volt, ebből 300 millió forintot költöttek a két modern eszközre, a fennmaradó 200 millió forintból kutatók munkáját támogatják. Prof. dr. Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Karának dékánja elmondta, egyedülálló projekt valósult meg, hiszen a szélcsatorna és a programozható hegesztőrobot olyan tudás megszerzését segíti, amely versenyképes: – Olyan kutatás-fejlesztési eszközöket adunk át, amelyekhez hasonló Magyarországon nincs, a tágabb környezetben is csak több ezer kilométerre.

 Hozzátette: – A gépészmérnökképzés az a képzés, amely képes külföldi hallgatókat, kutatókat is bevonzani, és lehetőséget ad Szombathelynek arra, hogy nemzetközi környezetben is kiemelkedőt tudjon alkotni. Dr. Nemény András polgármester hangsúlyozta, jó döntés született tíz éve, amikor elindult a képzés, amely biztos alapokon áll és Szombathely jövőjét írja. Dr. Balázsy Péter, Vas megye jegyzője elmondta: maga is jelen volt a gépészképzés indulásánál, amely mérföldkő volt Szombathely történetében, majd arról beszélt, hogy ös - szefogásra van szükség, hogy további képzésekkel, pályázati forrásokkal gazdagodjon a város, hiszen egy jó képzési központ a régió érdeke.

Takács Balázs, a TDK Hungary Components ügyvezetője, Kiglics Gábor, az eCon Engineering Kft. ügyvezetője és prof. dr. Horváth Béla egyetemi tanár a vállalatok és az egyetem együttműködését méltatták, kiemelve: a szombathelyi gépészképzés jegyzett a magyar felsőoktatásban, felszereltségben élen jár. Dr. Kovács Attila, az ELTE Kompetencia Központ igazgatója arról beszélt: az ország jövőjének záloga a tudás és az innováció, prof. dr. Kollár László, az ELTE Savaria Műszaki Intézet igazgatója a szélcsatorna és a hegesztőrobot gyakorlati jelentőségét részletezte. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában