A fél feje összetört, de két év elteltével járni tud a szombathelyi Tóth Tibor - fotók

Amint akkor megírtuk: Tóth Tibor 2020-ban leesett egy négyméteres létráról, és utánazuhant egy negyven kilogrammos betonfalelem, és teljesen összezúzta a koponyájának a jobb felét. A munkahelyi baleset az ausztriai Welsben történt, Tibor túlélte, egy bécsi kórházban műtötték, haldokolni látszott, mégis életben maradt, a sérülése olyan súlyos volt, hogy örökre ágyban fekvő beteg lehetne, de a felesége, Ildikó nem hagyta annyiban. Hazahozta, 24 órában maga ápolja, gondozza, fejleszti, rehabilitációra viszi, szakembereket hív hozzá. Egy év múlva Tibor már beszélgetni volt képes, keresztrejtvényt fejtett, írni kezdett, egyebek között szerelmes leveleket, verseket a feleségének.

Újabb egy év elteltével Tibor egy négyágú bottal sétál a házuk udvarán. Ildikót kérdeztük: Hogy csinálták?

- Idén márciusban kivittem Ausztriába, három hetet töltött egy rehabilitációs intézetben a Bécs melletti Weishofban. Ott arra tanították, hogy tudja tolókocsiban ülve ellátni magát, és az ép jobb kezével mindent megcsinálni. De én ezt nem engedtem, nem akartam, mert tudtam, hiszen itthon kipróbáltuk: lépegetni tud. Amíg én hiszek, bízom és remélek, nem szeretném, hogy ő tolókocsiban maradjon. Tudom, hogy mennyire fáj neki a kiszolgáltatottság. Mindezt kint el is mondtam, és arra igyekeztem terelni a rehabilitációt, hogy járni tanítsák.

A négyágú botot még Ausztriában kapta a gyógytornásztól tavasszal – meséli a feleség. – Mióta hazajöttünk, azóta gyakoroljuk itthon a botozást. Először fogni kellett, hogy ne dőljön el, aztán elengedtem. Ott vagyok, de nem fogom. Aztán egyre többet kellett menni, először csak fél métert, aztán egyre nagyobb távolságokat, akkor is, ha Tibor nyavalyog, hogy itt fáj, ott fáj, elege van. Heti négyszer viszem sétálni így, hívtam gyógytornászt, és egy hónapja már személyi edző is jár hozzánk, hogy megerősítse az izmait, hogy elbírja a testét.

Tibor edz: fekszik a földön, súlyzózik, labdát szorít a térde közé, gumiszalagot nyújtogat. Ildikó és a gyógytornász a járást tanítják. Tibor hajlamos lenne mindent jobb kézzel csinálni, de Ildikó a férje sérült bal kezét sem hagyja edzés nélkül: például kiborít eléje egy csomó tollat, azokat kell összeszedni a dobozba, vagy zipzárt kell fel-lehúznia.

- Tanítom zuhanyozni is. Eddig hárman fürdettük, most már be tudunk menni a tusolóba, fürdőszékre ültetem, nem kell más segítség. Gyakoroljuk a vécére menést is, visszajött az az érzékelése, amikor üríteni kell. Még van pelenka, de már szól, ki tudunk menni időben – osztja meg velünk ezeket az óriási eredményeket Ildikó, akinek újabb terve is van: Pestre viszi a férjét egy privátban másfél millió forintba kerülő, tíznapos robotterápiára, örökölt egy kis pénzt, most megtehetik. A robotok segíteni fogják a járástanulásban, már kipróbálták, nagyon bíznak benne, hogy tovább segíti Tibort a fejlődésben a napi háromórás gyakorlás a gépekkel. Előtte még nyaralni is elmennek egy hétre Füredre, Ildikó testvérének családjával. Így az asszony is ki tud kapcsolódni kicsit: elmehet a húgával a palóznaki jazz fesztiválra, a sógora vigyáz addig Tiborra. Ildikónak is szüksége van pihenésre, mert neki is sokszor nehéz, olykor világgá megy a két kutyával, vagy felül a biciklire és elhajt a nehézségektől, hogy ott sírjon, ahol nem látja senki. A könnyek persze megkönnyebbülést is jelentenek, ha kienged a feszültség, hazamegy, aztán folytatja, ahol abbahagyta. Ahogy ő mondja magáról, „hajcsár” a fejlesztésben, mert egyébként nem jutnak előre.

- Megértem Tibort, hogy min megy keresztül, de nem hagyom. Megváltozott a baleset óta, ha megmakacsolja magát, gond van. Előtte is hajlamos volt feladni, ha valami nem sikerült, de most ezt nem engedhetem. A gyógytornász nem olyan szigorú vele, mint én. Nem sajnálhatom, mert abból nem lesz semmi – mondja a feleség. Örömök is vannak: Rebeka lányuk leérettségizett, úgy tanult, hogy közben rengeteget segített az édesanyjának, olykor iskolába sem tudott menni, mert nem volt más, aki közreműködjön Tibor ellátásában (aki egyébként nem az édesapja). Rebeka a vendéglátásban szeretne továbbtanulni, most is dolgozik, és mellette segít otthon. Voltak covidosok is, az asszony két hétig alig bírt felkelni, a sérültet akkor is gondozni kellett.

- Voltak helyzetek, amikor világgá mentem, de örülök, hogy most itt tartunk – meséli Ildikó, aki Zamárdiba is készül elmenni egy koncertre, amire gyerekkora óta vágyik. Úgy fogalmaz: - Kicsit megint világgá megyek, éjfélig