Helytörténet

2022.07.05. 14:52

Falukönyv született Kámban

Falukönyvet jelentetett meg a Mozduljunkám Egyesület. A Kámban élők rendhagyó megszólításával írt településtörténetet a 2020-21-es esztendőről a civil szervezet, amelynek kiadását a Magyar Falu Program pályázata támogatta.

„Ez a könyv tulajdonképpen korkép. 149 kámi ház lakói szólalnak meg benne.

A falutörténet az egyes emberek, családok történetéből áll össze, amelyek közösséget alkotnak. A kötet ötlete is ebből az alapgondolatból ered. A két évvel ezelőtti és a tavalyi történések mára történelemmé is váltak, még inkább azzá lesznek, ha majd az unokáink olvassák a könyvet!

 A könyv két oldalas falutörténettel kezdődik.

A történeti részt a „korrajz” fejezet váltja: a falu utcái abc, a házszámok növekvő sorrendben következnek egymás után. Mindenki csak annyi információt osztott meg önmagáról vagy családjáról természetesen, amennyit szeretett volna.

A kötet végén külön képtárban sorakoznak a kámi keresztek illetve a közintézmények, jelentős középületek fotói. A könyv a jövőre harminc éves fennállását ünneplő MozduljunKám Egyesület csoportképével és a civil szervezet tevékenységének rövid összefoglalójával zárul. Az egyesület működéséhez fontos mottót választott gróf Széchenyi Istvántól, amely jellemzi őket. „Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen”-szól az idézet. 

A kiadvány bemutatóját az év leghosszabb nappalának estéjére időzítették. A könyvre rengetegen voltak kíváncsiak, teltház volt a kámi kultúrházban. A visszajelzés sem váratott sokáig magára, mindenkinek nagyon tetszett a Falukönyv, már 50-60 utánrendelés sorakozik az egyesület listáján. Van aki gyermekének ajándékozná a kötetet, van aki már elköltözött a faluból, de a szíve kámi maradt. Ő is szeretne egyet a „korképből”. A kötetben szereplő házak tulajdonosai, ingyenesen kaptak a könyvből. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában