Hogyan válunk a munka rabjaivá? - Wawrzsák Zsolt szupervizorral beszélgettünk

– A munkafüggőnek – a szakirodalom felváltva használja a munkaalkoholista, munkamániás kifejezést is – tönkremennek a kapcsolatai, rámegy az egészsége arra, hogy kontroll nélkül dolgozik. Testi és lelki tüneteket produkál, mint az alvászavar, a stressz, a kimerültség, a kiégés, előfordulhat akut szív- és érrendszeri megbetegedés is. Mégis különbözik a munkafüggőség más addikcióktól. A jelenségről Kun Bernadette pszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának docense írt könyvet Munkafüggők – Az önkizsákmányolás lélektana címmel. 

Erre hivatkozik Wawrzsák Zsolt is, amikor sorolja az ismérveket: a munkafüggők nem feltétlenül szeretik és élvezik a munkájukat, viszont belső kényszert éreznek, hogy bizonyítsák maguknak és a környezetüknek, hogy értékesek. Nem tudnak kikapcsolódni, beszűkült az érdeklődésük, sokszor még a szabadnapjukon is dolgoznak. Jellemző, hogy az átlagnál nagyobb a kontrollszükségletük: az összes munkafolyamatot kontrollálni akarják. Azt gondolják, hogy nélkülük nem működik a cég. A nyaralás alatt is gyakran azon „kattognak”, mi történhet a munkahelyen, negatív érzelmi feszültség jelentkezik náluk. Ez és a munka hiánya szorongást, idegességet és stresszt vált ki náluk. Szinte soha nem tudnak lazítani, gyakran hobbijuk sincsen, és családi kapcsolataik is elszegényednek, a magánéletük elsikkad. 

Általában szorongók, alacsony az önértékelésük. Azt gondolják, hogy a szakmájukban kevésbé ügyesek. Sokszor a perfekcionizmus is jellemzi őket – az imposztorszindróma, a perfekcionizmus és a munkafüggőség kéz a kézben járhatnak. A munkafüggő számára fontos a visszajelzés. Ha pozitív, az generátorként hat rájuk. Akkor még többet akarnak teljesíteni, hogy még jobban megbecsüljék őket, és ez túlhajszoltsághoz és kiégéshez vezet. 

És hogy mindez miből fakad? – A társadalom alapvetően pozitív értékként tekint a munkára. Ha azt tudom mondani, hogy „nekem a munka a mindenem”, lelkiismeretes ember vagyok, elkötelezett és szorgalmas, akkor arra kevesen mondják, hogy kóros. A legtöbb cég éppen olyan embereket akar alkalmazni, akikben ez a képesség megvan. A munkába menekülhetnek azok is, akik távol akarják tartani magukat a családi, párkapcsolati helyzetüktől. A családi háttér, a gyermekkor is meghatározó: a szülők hogyan viszonyultak a gyermek teljesítményéhez. Ha csak a jó jegy volt az elfogadható, ha csak akkor dicsértek, amikor a gyermek letett valamit az asztalra, akkor nagyobb az esélye, hogy felnőttként is hazaviszik a munkát, hogy az értékességérzetet fenntartsák.

 Wawrzsák Zsolt úgy tapasztalja, kevesen ismerik fel, hogy problémájuk van a túlzott munkavégzéssel. Akkor kérnek segítséget, amikor valamilyen krízis beáll az életükben, ám ezt nem a munkafüggőséggel hozzák ös - szefüggésbe, hanem a családtagjukat, párjukat, szüleiket, a körülményeket vagy éppen a betegséget teszik felelőssé, ami hatalmába kerítette őket, esetleg a főnöküket, aki nem értékeli eléggé a munkájukat. Az addiktológiában nem definiált fogalom a munkafüggőség, csupán a klinikai tünetek utalnak arra, hogy függőségről van szó. A kezelési folyamatában is hipotézisek húzódnak meg. 

– A munkafüggőség érzelmi függés, aminek a lényege, hogy a munkájában bizonyítson valaki. Tulajdonképen egy válaszreakció, ami alacsony önértékelésre és a bizonytalanságra utal. Ha ebből indulunk ki, akkor a következő lépésként be kell azonosítani, hogy milyen irracionális hiedelmek kapcsolódnak a munkához. (Ezek lehetnek a társadalomból, a neveltetésből jövő irracionális hiedelmek: például, ha a főnököm nem megfelelőnek ítéli a teljesítményemet, akkor nem ez az én pályám. Lehet olyan hiedelem is, hogy egy pancser vagyok, mert csak a munkavégzéssel tudom csökkenteni a feszültségemet, szorongásomat.) Majd újra kell strukturálni a feladatokat. Fontos, hogy a munkanapokat úgy egyensúlyozzuk ki, hogy ne érezzük, a munkával elmaradunk.

 A legfőbb hiányként az ilyen embernek kimarad az életéből a szabadidő eltöltése. Ezt vissza kell építeni. Megtervezni a szabadidős menetrendet úgy, hogy a két hétre vonatkozó tervben hetente két nap jusson erre idő, és legalább az egyik a kapcsolatok ápolása legyen. A munkában meg kell tanulniuk delegálni a feladatot és a gyakorlatban alkalmazni. Jó, ha van olyan személy, szakember, akinek vissza lehet csatolni az eredményekről. Összességében az a hangsúlyos, hogy ki-ki a saját erőforrásaival eljusson egy olyan önértékelési szintre, ami biztonságot ad a változtatáshoz. Erre építkezve át lehet strukturálni a napokat, akár annak a kockázatát is vállalva, hogy a biztos munkahelyet elveszítjük.