Urnanyitás

2022.07.17. 09:30

Megkezdődött az időközi választás Kondorfán

Már a reggeli urnanyitást követően is sokan éltek Kondorfán a szavazati jogukkal, az első tapasztalatok alapján úgy látszik, nagy érdeklődésre tart számot a kondorfai időközi önkormányzati választás.

VN

Képünkön Dancsecs Zoltán járul az urnához.

Forrás: Szendi Péter

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint legalább mintegy 150, a koronavírus-járvány miatt elmaradt időközi önkormányzati választást pótolnak a következő időszakban. Vas megyében június 26-án hat településen választottak településvezetőket a helyiek, július 17-én, azaz ma pedig Kondorfán járulhatnak az urnákhoz az állampolgárok.

Kondorfa képviselő-testülete 2020. október 9-én oszlatta fel magát, ezért a községben időközi helyi önkormányzati képviselő- és polgármester-választást kell tartani. A 425 szavazásra jogosultnak a polgármester mellett tehát még négy települési önkormányzati képviselőt is kell választania. Kondorfán a kampányidőszak május 28-án kezdődött meg, a jelöltek személyét június 13- áig kellett bejelenteni. A polgármesteri székért ketten is elindulnak, mindketten voltak már korábban a település polgármesterei. 

Takács Róbert korábban két cikluson keresztül volt a falu első embere, Gaál Ferenc pedig 2019 óta volt a település élén, az ő irányítása alatt oszlatta fel magát a négyfős képviselő-testület 2020. október 9-én. Lapunk májusban megkereste az illetékes Csörötneki Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjét, Markó Lászlót, aki akkor úgy nyilatkozott: nem értettek egyet a képviselők az önkormányzat működését illetően, nem alakult ki jó munkakapcsolat a polgármester és a képviselők között.

A négyfős testületbe hatan jelentkeztek, mindannyian függetlenként indulnának az egyéni listán: Debreceni Tibor, Herczeg Csaba Zsolt, Bödő Zoltán, Fábián Csaba, Jasznyeva Nagyezsda Vlagyimirovna és Sipos László. A kistelepülés jelöltjeiről 425 választásra jogosult kondorfai lakos dönt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában