Statisztikai adatok

2022.07.27. 16:49

Több a vasi vállalkozás, több beruházást is hajtottak végre

Több mint 29 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg az első negyedévben Vas megyében a gazdasági szervezetek – tette közzé legutóbbi jelentésében a KSH.

vaol.hu

20220718 Ilk A jelenlegi mikro- és makrogazdasági körülmények (a takarmány- és energiaárak robbanásszerű növekedése, az aszály miatti alacsony terméskilátások) a gazdaság minden szegmensére kihatással vannak, nincs ez másképp a sertéságazat esetében sem. Fotó: Dodó Ferenc DF Kelet-Magyarország Képen: Varga Balázs, a Mada-Hús Kft. ügyvezetője értékelte a helyzetet (B1)

Fotó: Dodó Ferenc

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint épületekre és egyéb építményekre mintegy 9,5 milliárd forintot fordítottak az év első három hónapjában a vasi gazdasági szervezetek. Ez több mint 3 milliárd forinttal haladta meg az előző év azonos időszakában regisztrált összeget: akkor 6 milliárd 45 millió forintot költöttek erre a cégek, vállalkozások megyénkben. 

A KSH jelentéséből látszik az is: 19,1 milliárd forintot fordítottak gépekre, berendezésekre és járművekre Vas megyében a gazdasági élet szereplői. Ez 2021. első negyedévéhez képest ugyancsak több, akkor ugyanerre 18,3 milliárd forintot költöttek.

Jóval meghaladta a 48 ezret (48 688) Vas megyében a gazdasági szervezetek száma az első negyedévben – ezzel 1204-gyel többet tartanak nyilván az előző év azonos időszakához képest. Március 31-én 8640 társas vállalkozás működött, míg 35 618 önálló vállalkozót és 3618 nonprofit szervezetet regisztráltak.

Illusztráció: Cseh Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában