Kapros-túrós, szalonnás

2022.07.10. 14:06

Több ezren voltak a fazekasnapok hétvégi vásári forgatagában Magyarszombatfán

Magyarszombatfa az Őrség egyik gyöngyszeme, a fazekasság hazája. Nem véletlen, hogy immár 21. alkalommal szervezték meg a fazekasnapokat, építve a gerencsérek örökségére, tartva a régi kézműves hagyományokat.

Tóth Judit

Fotó: © Szendi Péter

Az idei programfolyam valójában már múlt csütörtökön elkezdődött a  zsűrizéssel, amit a Hagyományok Háza által delegált testület végzett. Pénteken pedig nívós szakmai napra hívták az érdeklődőket, ezen a fazekasok jövőjét vitatták meg mesteremberek, szakmai szervezetek, minisztériumi szakemberek és alapanyag forgalmazók részvételével.

A kétnapos hétvégi vásár és a kulturális programok több ezer látogatót vonzottak. Ez nem meglepő, hiszen a helyszín barátságos, a vendéglátás páratlan, a kézműves kínálat pedig minőségi és változatos volt. Jöttek is a vásárba az ország minden tájáról, különösen a Dunántúlról, de sokszor lehetett szlovén és német szót is hallani.

Vasárnap dél körül tudtuk elcsípni a rendezvényen Albert Attila polgármestert, akinek szívügye ez a program, ennek megfelelően rengeteg munkát áldozott arra, hogy minden gördülékenyen menjen.

- Szombaton velünk voltak az égiek, kellemes nyári idő volt, egész nap folyamatosan jöttek az emberek, úgy gondolom, hogy várakozáson felüli volt az idei esemény. Ami külön öröm, hogy az esti látványégetésre is itt maradt a látogatók többsége - fogalmazott a polgármester, akinek igazából az sem szegte kedvét, hogy kisebb eső érkezett Magyarszombatfára vasárnap a kora délutáni órákban.

 

Idén negyven fazekas, illetve alkotói közösség, műhely érkezett a rendezvényre. Itt volt Mácsai László, aki a Győr-Moson-Sopron megyei kistelepülésről, Dörről jött a programra. László Győrben végzett a Kovács Margit Iskolában népi fazekas szakon, hat éve van kapcsolatban Albert Attilával, így nem először fordult meg a magyarszombatfai fazekasnapokon.  - Mindenkitől a népi hagyományos formákat láttam, viszont én inkább a modernebb irányba mozdultam el. A munkáimon keleties hatások is érződnek, ennek ellenére persze nagy tisztelettel vagyok a megszokott formák iránt is - mondta a fiatal alkotó.

Kovács József és párja, Surányi Andrea Budapestről érkeztek, már negyedik alkalommal árusították  portékáikat a vásárban. Egyikük sem főállásban fazekaskodik, József - bár több mint negyven éve van a szakmában - egy kerámia-alapanyagokat forgalmazó üzletben dolgozik, Andrea végzettsége szerint tanár, és a rendőrségnél képzésekkel foglalkozik.

- Nagyon szeretjük ezt a rendezvényt, itt van a hazai fazekasok, keramikusok java, gyakorlatilag az országból mindenhonnan - mondta Andrea, aki kilenc éve szállt be a fazekasságba. Szokott korongozni, de rajzolás is nagy kedvence. Állatokat - főleg cicákat, kutyákat és madarakat - rajzol speciális ceruzával, ezek az állatminták kerülnek a kerámiákra, amelyek a rajzoktól mind-mind egyediek.

Hogy ne csak a fazekasokról essen szó, érdemes egy mondatot írni a sok-sok finomságról, amely a vásározók éhségét, szomjúságát csillapította. A kapros túróval és szalonnával megrakott lepényecskét mi is kóstoltuk, több volt mint finom. Egyszerűen passzolt a rendezvényhez, amely megmutatta, mekkora érték a kézművesség, milyen változatos a helyi termékkínálat, és egyáltalán azt, hogy milyen jó hely Magyarszombatfa. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában