Lovasnap remek hangulatban

2022.07.31. 09:54

„Ülj fel egy lóra s repülj!” – Lovassport, hagyomány és zene az első szemenyei lovasnapon. A Viszkissel is találkoztunk szombaton - fotók

A község önkormányzata és a helyi csárda szervezésében szombaton rendezték az I. Szemenyei Lovas napot. Egész nap lovas versenyekkel, bemutatókkal, koncertekkel várták az oda látogatókat. Az eső sem szegte a kedvüket.

Tóth Kata

Forrás: Cseh Gábor

Az időjárás kicsit átírta a forgatókönyvet, a díjlovas és díjugrató versenyszámok csak dél után kezdődtek. Amikor ott jártunk, a többhektárnyi területen a gyerekek lovas ügyességi versenyén a legkisebbek, haladók és profik is teljesítették a pályát. Távolabb szabadidős fogathajtók versenyeztek, és a jánosházi Molnár Dávid lovas íjász világbajnokkal az élen már edzettek – látványos bemutatóra készültek – a Kassai lovasiskola íjászai. A csárda előtti parkolóban egyre több autó állt, a lacikonyhából pecsenye illata szállt, az eső után, ahová feltétlenül kellett, szalmát terítettek a szervezők.

Holler Ferenc polgármester kérdésünkre elmondta, az elmúlt két évben falunap helyett sportnapot tartottak. Mindkettőn népszerűek voltak a lovas ügyességi versenyek, bemutatók, a szabad idomítás. Az idei lovas nap gondolata azért is született, mert egyre többen tartanak lovat a faluban és járnak lovagolni a környéken Nagymizdótól Szajkon keresztül Egervárig. A faluban a csárdánál Simonkáék nagyobb létszámban tartanak lovakat, ifjabb Simonka Ferencnek a Dunántúlon egyedüliként van puszta ötöse. A jelentős helyigényű rendezvénynek a csárda mögötti területen alakítottak ki helyet. Adott volt tehát a hely, az infrastruktúra és a szaktudás, végül sikerrel pályáztak az Agrárminisztériumnál. A lovas napot hagyományteremtőnek szánják.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke már délelőtt érkezett, a fogathajtók versenyét követte. 

– A keleti, középső országrészben még nagyobb kultúrája van a lónak, mint nyugaton. Ám Vas megyében is egyre több helyszínen – Hegyhátszentjakabon, Pornóapátiban, Szelestén, Gencsapátiban, Bögötén – is vannak lovas rendezvények. Szemenye most csatlakozott ezek sorába sok vasi díjugrató, fogatos résztvevővel. A lovassport és a hagyomány kapcsolódik, ráadásul a zenei produkciók között is vasi zenekar, a szentgotthárdi Zaporozsec a fő attrakció – emelte ki.

Huszárok, csikósok is felléptek a lovas napon. Simonka Ferenc hazai pályán tartott csikós bemutatót, puszta ötös számával pedig megmutatta a magyar virtust. Bács-Kiskun, Tolna és Fejér megyéből érkezett csikós társait is bemutatta. Ketten éppen a karikás ostor végére való sudárt készítették – az szólal meg. Lesz fektetés, ültetés, ostormunka, köcsögverés, kendőlopás – sorolták a bemutató, az ügyességi játékok részleteit. Hortobágyi kék ruhában és kiskunsági fehér ruhába öltöznek majd, mondták. A kézművesek között a Viszkis néven elhíresült Ambrus Attilával is találkoztunk: sátor alatt árulta a bögréit, hűtőmágneseit, viszkis flaskáit és pálinkás butelláit. Vele közös kerámiakészítésre vállalkozhattak a gyerekek. Mi pedig hosszabban faggattuk – a vele készült interjút később olvashatják. A lovas programok után este a Blues Jam lépett fel, 21 órától a Zaporozsec, éjjel csikós bemutató és utcabál zárta a lovas napot a Kócos Ördögökkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában