Varázspálcák és vallomások – Bemutatókkal ért véget a 25. Soltis-tábor a vönöcki kastélyban

A vönöcki kastély – és a kastélypark - ideális helyszín a Soltis-táborok megrendezésére. És hogy Vönöck már régen befogadta, visszavárja a táborozókat, jelzi: a nyilvános táborzáróra nemcsak tortát küldtek, nemcsak eljöttek például a közszeretetnek örvendő „boltosnénik”, hanem köszönetképpen ők is megkapták a maguk ajándékát: csak nekik énekelték a Tavaszi szél… az alkalomra kicsit átírt változatát a három Roxfort-ház (Griffendél, Hugrabug, Hollóhát) lakói. A szakmai tábor hagyományát – ahogy arra Nagy Gábor, a Soltis Lajos Színház igazgatója is emlékeztetett a záróeseményen – a színház névadója, Soltis Lajos színész-rendező, nagyszerű színészpedagógus – honosította meg a 90-es évek végén, még a Sitkei Színkörben. A hagyomány azóta is eleven. A szakmai minőségért és a varázslótanoncok biztonságáért az idén is felkészült, fiatal szakemberek szavatoltak, többen Horváth Csaba fizikai színházi osztályában diplomáztak a színművészeti egyetemen, de volt a csoportvezetők között drámatanár is. A tábori főanimátor szerepét Tóth Artúr vállalta. A nyilvános táborzáróra a szülők, barátok, családtagok külön meghívást kaptak, jöttek is nagy érdeklődéssel. És igazi, személyes katarzisokban lehetett részük. 

Arany János Családi kör című versének mozgásszínházi (fizikai színházi) feldolgozása adta meg a nyilvános táborzáró balladisztikus-epikus alaphangját. Hojsza Henrietta és Inoka Péter csoportja a kastélyparkot választotta játéktérnek és díszletnek, a közönség pedig jelenetről jelenetre követte a fehér ingben, fekete nadrágban „vizsgázó”, az idilli falusi este történetét – amelyben fölparázslik a levert forradalom, elbukott szabadságharc emléke - főleg mozdulatokkal elmesélő játékosokat (dorombolt a doromb, mint a macska). A táborban a testtudat fejlesztését tűzték ki célul, miközben arról is tapasztalatokat szereztek, hogy mozgással mennyi minden kifejezhető-elmondható. „Nem mese az, gyermek” – titokban ez a versmondat lett az este mottója.

Mert aztán szobaszínházi bemutató következett, a földszinti „szalonkában”. Ténai Petra és Gyulai-Zékány István (ő egyébként a Weöres Sándor Színház társulatát erősíti, láthatjuk például A Pál utcai fiúkban és A Candide-ban) gyorsan fölmérte, hogy jobb lesz, ha a rájuk bízott csoport nem hozott anyagból (színdarabból) dolgozik, hanem ők maguk beszélhetik ki, hogy mi minden foglalkoztatja (bántja, nyomasztja stb.) őket a kamaszkor és felnőttkor küszöbén.  Félelem a magánytól, az elszigetelődéstől, vágy az őszinte, mély kapcsolatokra – a kortársakkal és a szülőkkel -, egyáltalán: az értelmes életre. Volt fölszabadító sírás és nevetés. Jól működő színházi formában (például kivetített képpé változtatva az okostelefon chat-felületét)  mutattak tükröt: nem mondhatták el senkinek, elmondták hát mindenkinek. Most mondjuk azt, hogy ez a színház értelme? 

Boznánszky Anna és Jobbágy Kata csoportja is a gyereklét-felnőttség – és a kettő átjárhatósága - titkait kutatta,  az emeleti szalonban mutatták meg, hogy mire jutottak. Szintén maguk írták a szövegkönyvet és nagy odaadással vetették bele magukat a jóízű, sodró játékba. 

A végén természetesen az összes varázslótanonc megkapta a saját varázspálcáját. Képesek a varázslásra.

(A tábort a Soltis Lajos Színházi Nevelésért Alapítvány és a Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület szervezte, Vönöck Község Önkormányzata, a Vönöcki Evangélikus Gyülekezet, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és Fehér László, Celldömölk polgármestere támogatásával.)