Közösségi nap

2022.07.02. 17:51

Vargányás pörköltet, babos káposztát és csülkös körömpörköltet is főztek Rábagyarmaton

A település apraja-nagyja részt vett a rábagyarmati kultúrház udvarán rendezett közösségi napon. A programot a Rábagyarmat Jövőjéért Egyesület szervezte.

Tóth Judit

Forrás: Szendi Péter

Pappné Nagy Anita, a Rábagyarmat Jövőjéért Egyesület elnöke elöljáróban elmondta, hogy civil szerveztük tíz fővel alakult meg tavaly nyáron. Céljuk, a település közösségi életének felpezsdítése, az identitás erősítése, a fiatalok és az idősek összefogása. Ezért is szervezték meg szombaton a közösségi napot, amely főzőversennyel indult, tizenkét csapat részvételével. Két csapat érkezett Szlovéniából, a többiek helybeliek voltak vagy a környező településeket képviselték.

Forrás: Szendi Péter

A főzőversenyen vargányás pörköltjével első lett a Két harmad nevű szentgotthárdi egység, második helyen a felsőjánosfai polgármester, Grózinger Csaba Apa főz nevű csapata végzett, a tagok babos káposztát főztek. A Rönökért Közhasznú Egyesület csülkös körömpörköltjét pedig bronzérmesnek minősítette a zsűri. Parasztolimpiát is rendeztek, majd kulturális programok sorát láthatta a közönség. A szervező egyesület elnökétől megtudtuk, hogy az egésznapos rendezvényt a Magyar Falu Program támogatásával tudták megvalósítani, 1,9 millió forintot nyertek ugyanis közösségi események megvalósítására. Ennek egy részét fordították most a közösségi napra.

Forrás: Szendi Péter

Az eseményen jelen volt V. Németh Zsolt miniszterelnöki biztos, aki az önbecsülés fontosságát hangsúlyozta. -Amikor nemrég a magyar futballválogatott idegenben több évtized után legyőzte Angilát, akkor minden magyar önbecsülése magasra került, de ugyanezt érezhetjük dr. Karikó Katalin kutató neve hallatán is, aki fejlesztésével megsegítette a világot a koronavírus járvány idején. Az önbecsülésnek azonban nem csak nemzeti szintje van, hanem települési is, ennek erősítését a mostani közösségi nap is szolgálja. Azt kívánom, hogy mindannyian érezzék és erősítsék meg magukban, hogy a világon legjobb rábagyarmatinak lenni - zárta szavait az országgyűlési képviselő, aki a 25 éves Kármentő zenekar tagjaként fel is lépett a rendezvényen.

Forrás: Szendi Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában