A vízbe fulladás gyors és csendes

2022.07.05. 07:00

Vízből menteni nehéz - Tapasztalt vasi szakembert kérdeztünk a biztonságos fürdőzésről

Berobbant a vakáció és vele a forróság. Rengetegen keresik a felfrissülést a vízben és a vízpartokon. Bálint Lászlót, a Kormorán Kenu Közhasznú Egyesület elnökét, túravezetőt a biztonságos fürdőzés szabályairól kérdeztük.

Tóth Kata

A dobókötél vagy mentőkötél is jó szolgálatot tehet, mutatja Bálint László

Forrás: Szendi Péter

Alig néhány hét telt el az idei nyárból, máris többen vízbe fulladtak a Balatonban. Egy kétéves gyermek a kerti medencében, a szomszéd megyében egy anya és hatéves kislánya bányatóban lelte halálát. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos az elővigyázatosság, mondja Bálint László, és arra int, hogy csak a kijelölt fürdőhelyeken mártózzunk meg a természetes vizekben.

 – Fontos még, hogy felhevült testtel, alkohol fogyasztása után soha ne menjünk vízbe és, hogy ne ússzunk egyedül. A 6 év alatti és az úszni nem tudó, 12 év alatti gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben (is). Az úszni nem tudóknak mindenképpen, de a jól úszóknak is célszerű galléros mentőmellényt viselni. Nagyon komolyan kell venni a viharjelző fényeket, figyelmeztet a szakember. Az éjszakai fürdőzést is említi, ami kimondottan veszélyes folyóvizekben. Bálint László jól ismeri a Rábát. 

A kenuzóknak mindig azt javasolja: ha fürödni szeretnének, azt mindig egy kavicszátonyra kikötve tegyék és legyenek nagyon körültekintők. Ő túravezetőként mindig olyan helyet választ, ahol legfeljebb derékig ér a víz és nincs sodrása. Öt-tízméteres szakaszt jelöl ki fürdőzésre, a sodrás irányában kicsit lejjebb, körülbelül 5 méterre áll, szemmel tartja a fürdőzőket és visz magával dobókötelet arra az esetre, ha bármi történik, legyen ideje reagálni. Szóba kerül az úszógumi, a karúszó és a mentőmellény is: a úszógumiból a gyerek könynyen kicsúszhat, folyóvízben kifejezetten rossz választás. A karúszó sem ad megfelelő biztonságot. A galléros mentőmellények az állóvizekben, tavakban jók, ha megfelelően használják őket. 

A kicsiknek való mentőmellényt ne csak a derékon való összecsatolással kössük a testhez: van hevederrészük is, amit alul, a két láb között kell összecsatolni, hívja fel a figyelmet. Soha, egy pillanatra se hagyjuk felügyelet nélkül a gyermeket, még a gyerekmedencében sem, mert azonnal megtörténhet a baj. A szakember azt ajánlja, a kerti medencék köré húzzunk kerítést, fedjük le őket, a merev falú medencéknél a létrát vegyék el a medence mellől, és még így se hagyjuk a gyermekünket felügyelet nélkül. A bányatavakat külön említi: 

– Nem hiába mondják, hogy bányatóban ne fürödjünk. Egy bányató vízszintje rapszodikusan változik. Fél-egy méter mélységben a felszínhez képest jóval hidegebb, 6-7 méter mélységben pedig akár 11-12 fokos lehet a víz. A drasztikus hőmérséklet-változás következtében az emberi szervezet reakcióját nem lehet megjósolni. A SUP-ozókkal is sok baleset történik: ha valaki feláll a deszkán, felhevül a teste és véletlenül beleesik a vízbe, akár eszméletét veszítheti. A deszkákkal sokan messze a bójákon túl bemennek profinak gondolva magukat. Ha hirtelen vihar jön, egyetlen esélyük van a megmenekülésre: ha ráfekszenek az eszközre és megpróbálnak evezni vagy fennmaradni a deszkán. 

Ha valaki egy fuldoklót akar kimenteni, de nem ismeri a szabályokat, maga is életveszélybe kerül, állítja Bálint László 
Forrás: Szendi Péter

És hogy miről ismerjük fel, ha valaki fuldoklik? A vízbe fulladás csöndes jelenség. Aki fuldoklik, annak a feje alacsonyan van a vízben, a szája a víz szintjén van nyitva, a feje hátrahajtva. A fuldokló nem tud integetni és kiabálni, mert az ösztöne szerint, ha fel tud jönni valamennyire a vízszint fölé, megpróbálja kiköpni magából a vizet, amit addig ivott. Mire ezt megkezdi, újra elkezd süllyedni, feljön és újra alámerül. Ha nem mentik meg, csak legfeljebb 20-60 másodpercig tud a felszínen küzdeni, mielőtt elmerül. Rövid ideig az áldozatok még tudnak segédkezni saját megmentésükben. Megragadják a mentőövet, a biztosítókötelet vagy más mentőeszközt. 

– Vízből mentéssel csak az próbálkozzon, aki megfelelő végzettséggel és elég gyakorlattal rendelkezik. Az első tennivalónk az, hogy azonnal értesítsük a megfelelő személyzetet, az úszómestert vagy a mentőket. A Rábán egy vízi túrán ismeretlenül nehéz lehet megmondani a tartózkodás helyszínét. Ilyenkor a diszpécsernek mondjuk be annak a településnek a nevét, ahonnan elindultunk és ahová tartunk. Légi mentés esetén a koordináták alapján lehet navigálni a mentőhelikoptert. Laikusként mindig a partról próbáljunk valamilyen eszközzel menteni. 

Ha találunk egy darab botot, és azt el tudja kapni a bajba jutott, már megmenekült. Ha be kell menni a vízbe, olyan irányból közelítsük a fuldoklót, hogy ne lássa azt, aki menteni akarja. Ha szemből közelítünk, akkor esélyes, hogy megfogja és lenyomja a megmentőjét a víz alá, esetleg a nyakába kapaszkodik vagy átkarolja a mellkasát. Kerüljünk a háta mögé. Fektessük a mentendőt a mellkasunkra, egyik kezünkkel a nyakát átfogva, magunkra fektetve, a másik kezünkkel és lábunkkal tempózva kivinni a partra. Megoldás lehet, hogy élőláncot alkotunk, többen bemennek a partról, az utolsó az egyik kezével megfogja a fuldokló kezét, úgy húzzák ki. Ha a kimentett ember eszméletlen állapotban van, a mentők megérkezéséig meg kell kezdeni az újraélesztést, nem elég stabil oldalfekvésbe helyezni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában