Hosszú idő után

2022.08.12. 20:00

Az élet szétszórta a családot, mégis találkoztak - Szentpéterfai rokonaival vacsorázott a világklasszis amerikai súlylökő

A magyar felmenőkkel rendelkező klasszis amerikai súlylökő, Joe Kovacs is részt vett a fehérvári Gyulai István Memorialon, és a lelátón ott voltak magyar, szentpéterfai rokonai is, akikkel a verseny után találkozott.

Tóth Gábor

Joe Kovács „munkában” – megnyerte a Gyulai István Memorial nemzetközi tornát (is)

Forrás: NS/Török Attila

A 33 éves Joe Kovacs sportága klasszisa: kétszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok – „természetesen” a Gyulai Memorialon is győzött. „Nagyon jó volt végre Magyarországon versenyezni. Ez valami olyasmi, amit mindig is szerettem volna megtenni. Nagyapám Magyarországról vándorolt ki, és sokat mesélt nekem az országról. Volt szerencsém vele is visszautazni Szentpéterfára” – olvasható a Joe Kovacs Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben. „Eljött a szentpéterfai családom is szurkolni, a verseny után pedig megosztottunk egymással történeteket, fotókat nézegettünk, és megbeszéltük, mikor találkozunk legközelebb. Köszönöm szépen, hogy eljöttetek! Szeretlek titeket!” – tette hozzá Joe Kovacs. Handler Tamás is tagja volt a péterfai „delegációnak”, amely Székesfehérváron, a helyszínen szurkolt az amerikai atlétának. 

– Joe Kovacs nagyapám testvérének az unokája, vagyis a másod-unokatestvérem – fedte fel a családi kötődést Handler Tamás. – A nagyapja 1948 körül vándorolt ki Amerikába. Kétszer hozta haza Szentpéterfára Joe-t, egyszer három-, egyszer pedig 15 éves korában – a Kovács család látta vendégül. Szentpéterfán mindenki tartja a kapcsolatot a kivándoroltakkal, természetesen a mi családunk is. Figyelemmel követtük az eredményeit, főleg az édesanyján keresztül értesültünk a vele történtekről – az édesapja korán, 33 éves korában meghalt. A szemünk előtt, nagy örömünkre érett klasszis sportolóvá, akire büszkék vagyunk. Érdekes történet vele kapcsolatban, hogy amikor Brazíliában az olimpián versenyzett, az egyik unokatestvérem, Kovács Attila éppen akkor tartotta a lakodalmát. Kivetítőn néztük a dobásait, és családilag, óriási éljenzések közepette kiszurkoltunk neki egy ezüstérmet. Joe mindig is hangoztatta, hogy szeretne Magyarországon versenyezni – mindig, mindenhol megemlíti a magyar, szentpéterfai gyökereit. Ez a lehetőség most jött el, a Gyulai Memorialon. Amint kiderült, hogy jön Székesfehérvárra, rögtön összegyűjtöttük a családot. 

Együtt a Kovács–Handler család
Forrás: VN/Handler Tamás

Kilencen utaztunk el Fehérvárra. Meglepetésnek szántuk a tervünket, de aztán lebuktunk, az édesanyja „elárult” minket. – Hidegrázós élmény volt a találkozás – folytatta Handler Tamás. – Az élet szétszórta a családot, de mégis egymásra találtunk. Megható volt látni Joe őszinte örömét, szeretetét. Már az első dobása után kirohant közénk, megölelt mindenkit, alig engedett el minket, sugárzott a boldogságtól. A verseny után megvártuk, míg nyilatkozik a média munkatársainak, eleget tesz a szurkolók kívánságainak. Aztán a délután hátralévő részét, az estét velünk töltötte, a szállodába is mi vittük vissza. Készültünk régi fényképekkel, sztorizgattunk, sok-sok évet kellett bepótolnunk – sírtunk, nevettünk, ölelkeztünk. Felemelő este volt! Jövőre Budapest ad otthont az atlétikai világbajnokságnak, amelyen a tervek szerint Joe is részt vesz. Megbeszéltük, hogy már egy hónappal a vb előtt eljön Magyarországra. Természetesen hazalátogat Szentpéterfára is. Nagyon várjuk már az újbóli találkozást, amikor majd hosszabb időnk lesz egymásra. – Emlékszem, amikor Joe nálunk vendégeskedett, azóta jól megnőtt – vette át a szót nevetve Kovács Attila, aki szintén másod-unokatestvére a klasszis atlétának. 

Joe Kovács és Kovács Attila
Forrás: VN/Handler Tamás

– Most, hogy hosszú idő után találkoztunk, próbáltam meglepni magyaros–horvátos ajándékokkal. Vittem neki házi pálinkát, nálunk használatos recepteket angolra fordítva, de például a péterfai futballcsapat szurkolói sálját is neki ajándékoztam. Régi, féltve őrzött képeket mutatott nekünk – az egyiken például gyerekként tojást szed a tyúkok alól Péterfán…Tisztán emlékezett arra az időre, amikor 15 évesen Szentpéterfán töltött hosszabb időt. Nagyszerű volt ismét találkozni vele. És ha minden igaz, szeptemberben Horvátországban ismét találkozunk: ő Zágrábban versenyez, mi a horvát tengerparton nyaralunk, megbeszéltük, hogy összefutunk. A felesége ikreket vár, Joe úgy tervezi, hogy a jövő évi magyarországi atlétikai vb-re és Szentpéterfára már a családjával érkezik. Rendszeresen hív minket Amerikába, ki tudja, egyszer talán Pennsylvaniában is összejön a család!

Előkerültek a régi fényképek
Forrás: VN/Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában