Tanévnyitó

2022.08.31. 19:21

Az iskola polgáraivá fogadták az elsősöket Vépen - Szavazás az iskolai maszkviselésről a cikkben - fotók

Tóth Kata

Forrás: Unger Tamás

Tizennégy osztállyal és 238 tanulóval kezdődik a tanév a vépi Hatos Ferenc Általános Iskola és AMI-ban. A szerda délutáni tanévnyitón az első osztályosok a Játékkészítő zenéjére vonultak le a sportpályára, majd ahogy az hagyomány az iskolában, név szerint bemutatták őket a többi diáknak. Nagy Regina verssel köszöntötte társait. Molnár Krisztina intézményvezető a diákokhoz, a szülőkhöz és pedagógus társaihoz is szólt.

 

Köszöntötte gyerekeket, akik a nyári vakáció elteltével újra visszatértek az iskolába. Sok energiát, kitartást, szorgalmat kívánt nekik, hogy a tudásuk legjavát tudják adni. A szülőktől azt kérte, bízzanak bennük, tanítókban, tanárokban, hogy jó döntés volt rájuk bízni az apróságokat. Tanártársainak pedig azt mondta: mindegy, melyik korosztály nevelését vállalják; munkájukhoz mélységes emberszeretetre, bizalomra és tehetségre van szükség, hogy minden helyzetben meg tudjanak felelni a feladatnak, amit úgy hívnak: pedagógusi hivatás. Egy tanácsot is kaptak a gyerekek az iskolai közösségi élethez: „A hangodat kedvességre, a füleidet megértésre, a kezeidet támogatásra, az elmédet igazságra, a szívedet szeretetre használd.”

Ön szerint az iskolakezdéssel vissza kellene hozni a kötelező maszkhasználatot az iskolákban?

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában