Egy kenuban Prágától Hamburgig - Kovács Péter és Varga Béla kalandos története

A körmendi Kovács Péter - ahogy a legtöbben ismerik, Makk - rutinos vízitúrázó. Nem is lehet más, hiszen Körmenden, a Rába partján nőtt fel. Majdnem másfél évtizede annak, hogy tagja lett a Bereki Bárkás Egylet Egyesületnek, ahol hallott egy legendás Körmend-Mohács vízitúráról, amit Funtig Szilveszter és Varga Gábor István teljesített. Ez meghozta a kedvet, a lendületet Péternek is. Sokszor szállt vízre, évente több ezer kilométert jegyzett. Elindult a rábai versenyeken, például a szeptemberi 70 kilométeres maratonon, ahol szinte mindig nyert hármas vagy páros egység tagjaként, - az egyéni bravúr még várat magára. De nevezett a Cesky Krumlov-maratonra is Csehországban, az is nagy kaland volt. 

Múltak az évek, gyűltek az élmények, jöttek a kihívások. Péter igazán nagyban három éve kezdett el gondolkodni. Varga Bélával egy embert próbáló túrát szervezett Dömsödtől Szegedig, majd vissza. Ez 385 kilométert jelentett lefelé az áradó Dunán és 175 kilométert visszafelé a Tiszán, szintén elég magas vízállásnál. Az ember azt hinné, ezt fokozni nem lehet, de Péter 2020-ban tizenhárom és fél nap alatt 1200 kilométert kenuzott a Duna forrástól Dömsödig, társa akkor is Varga Béla volt.

-A Duna forrásnál - ami a Fekete-erdőben két patakocska, a Breg és a Brigach összefolyásánál található - akkora víz van, mint nálunk a Pinkában, bokáig ér. Négyszemélyes hajónk - tele a teljes felszereléssel - nem igazán örült a túrának, nagyon lassan tudtunk haladni, de kitartottunk és végül is teljesítettük a kitűzött célt - mesélte.

Idén nyárra a terv egy 784 kilométeres túra volt, Prágától Hamburgig. A jó barát, Vígh Géza vitte el autóval a jól összeszokott párost a cseh fővárosba. Ott a Moldván szálltak vízre az alsó kempingnél. Nem kezdődött jól, mert ellopták Péter nagy vízhatlan hordóját, benne a vízicipőjével, gázégőjével és két edényével. Kellemetlen volt, de persze nem volt kérdés, hogy folytatja az utat. - Prágában nehéz átkelni a gátakon, nem is sokan vállalkoznak erre. A zsilipeket nem mindig lehet használni, ha igen, akkor is hosszú a várakozás, ezért mi úgy döntöttünk, hogy átemelünk. Jól megnéztek minket, mert ez ott kuriózumnak számít. Ötvenhét kilométert tettünk meg a Moldván Melnikig, innentől az Elbán hajóztunk tovább. Az indulási és az érkezési napot leszámítva végig vadkempingben aludtunk, sátorban - meséli Péter. Útjuk során érintették Ústí nad Labem, Drezda, Torgau, Dessau, Kehnert, Magdeburg, Wittenberge, Bleckede településeket, így jutottak el Hamburgig. 

Péter azt mondja, Drezda mellett volt a legszebb az Elba-part, tele kastélyokkal, villákkal. - Az Elbának is megvan a természeti szépsége, de azért messze nem olyan vadregényes, mint a Rába. Végig sarkantyúzva van, ezzel szabályozzák a vízfolyást, gyakorlatilag a folyónak egészen Hamburgig mesterséges a medre. 

-Magdeburgnál volt némi veszélyhelyzet, ott körülbelül 14km/h-val haladtunk. Gyors volt a folyó, és limányos, ráadásul nagy szél is kerekedett, de megúsztuk - meséli a kenus.   

A Hamburg alatti egyenes ugyanígy megtréfálta őket. Már szinte látták a kiszállóhelyet, amikor feltámadt az északi szél. Méternyi hullámok voltak, a bal partról a jobb partra akartak átevezni, de a folyó középen becsaptak a hullámok. Szerencse is kellett hozzá, hogy partot érjenek. Ahogy kell, kikérték a pezsgőt, megvacsoráztak, közben a víz nem csillapodott, majdnem elvitte a parton hagyott teljes felszerelést. Mindent megmentettek, de vizesen, így az utolsó éjszakán osztozniuk kellett az egyetlen száraz hálózsákon.  

A jövőbeni terv egy nagy túra a Dunán, egészen le a Fekete-tengerig, ahol a lipovánok élnek. Hallani róluk ezt-azt, például azt, hogy nem igazán kedvelik az idegeneket a Duna-deltában. Előtte még lesz egy nagy kaland, Körmendtől Dunavarsányig, azt októberben két nap alatt akarják teljesíteni egy nyolcfős csapattal.   A extrém vízitúra során egy itthon történt tragédiával is szembesülnie kellett Péternek és Bélának. Elvesztették közös vízi barátjukat, Ropit, vagyis Rapcsák Lászlót. Egy gyertyát gyújtottak érte, mert a víz olyan, hogy örökre összeköti a barátokat.