Programok, rendezvények

2022.08.05. 07:00

Itt a hétvégi programajánló: nagy történelmi kaland Kőszegen, de falunapokból sem lesz hiány

VN

Szombaton I. Szulejmán serege és Jurisics Miklós várvédői csapnak össze

Forrás: Unger Tamás

Nagy történelmi kaland Kőszegen

Augusztus első hétvégéjén a török ostrom 490. évfordulójáról emlékeznek meg a városban. 

Tegnap kezdődött és ma is tart a Végvárak kesztyűs vitézei – XIV. Ostrom Kupa, ez vezeti fel a programok sorát. Ma 15 óra 32 perckor dördülnek el a nyitó puskalövések a Hősök tornyából – megidézve azt, hogy 1532. augusztus 5-én kezdte meg I. Szulejmán hatalmas hadserege Kőszeg várának ostromát. 18 órakor hirdetnek ostromállapotot, este látványos török tüzes támadás szemtanúi lehetünk. 

Szombaton a 18.30- kor kezdődő várostrom lesz a fő attrakció. A korábbiakhoz képest még több hagyományőrző csoport érkezik a hazaiak – Ibrahim Martalócai és a Kőszegi Darabontok – mellé. Lesznek lovas programok, tematikus túrák, tárlatvezetések és kirakodóvásár. Nagy hangsúlyt kapnak a gyermekeknek szánt attrakciók is: a gyermekostrom, az apródpróbák, az élő szereplős ostromtársasjáték, vasárnap a gyermek-felnőtt közös ostrom. Mindennap koncertekkel, zenés-táncos rendezvényekkel várják a látogatókat. Szombaton este a Régi Világzene – Szelindek, vasárnap a Misztrál ad koncertet a Fő téren. A kőszegi egyesületek is bemutatkoznak: a fúvósoktól a BE-JÓ Történelmi Táncegyüttesen át az Ataru dobosai, a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes, a Kőszegi Vonósok és új csoportként a Kőszegi Mazsorettek. 

© Unger Tamás
Megelevenedik a csata
Forrás: VN-archív

Tavaly óta új elemmel bővült a Kőszegi ostromnapok: vasárnap a 11 órai kőszegi harangozás hagyományának állítanak emléket 10.30-tól a Diáksétányon – 11-kor az utolsó török katona is elhagyja Kőszeget. Zárásként az Ataru Taiko lép fel a várban vasárnap 21 órától. És ahogy a kőszegi időjárás-előrejelzési portál írja: az időjárás némi változékonyságot tartogat, de érdemben nem befolyásolja a hétvégi szabadtéri programokat. Részletes program: a www.ostromnapok.hu oldalon és az esemény Facebook-oldalán. 

KONCERT 

SZOMBATHELY 

Bohém (Thököly Imre u. 14.): augusztus 5-én (péntek) 19 órakor a Ripoff Raskolnikov adja immár szokásos augusztusi koncertjét. A hangulat izzításáról az RM Acoustic gondoskodik. Végállomás Klub: augusztus 6-án (szombat) 19 órakor először a klub történetében fergeteges countryparti veszi kezdetét a Répce Party Country prezentálásában. Agora – Művelődési és Sportház: augusztus 10-én (szerda) 19 órakor Szerda esti akusztik. Játszik a Premecz Mátyás Quintet. 

RENDEZVÉNY 

SZOMBATHELY 

Apáczai Ház (11-es Huszár út 40.): augusztus 6–7. (szombat–vasárnap) 9–17 óráig Gyere, mozdulj velünk! Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok. Szombaton 10 órakor köszöntők. 10.10–10.50 napindító jóga. 10.10–11.00 kóstolóval egybekötött előadás az egészségtudatos táplálkozásról – Répási Eszter dietetikussal. 10.10–17.00 goldsprintverseny, egészségiállapot-felmérés, tanácsadás. 10.40–11.10 fitneszóra. 11.00–11.30 szépkorúak tornája. 11.00–15.00 óra küzdősport-bemutatók és nyílt edzések. 11.30–12.00 óráig pódiumbeszélgetés – vendég: Farkas Ágnes. 12.20–12.50 óráig fitneszóra. 13.20–13.50 pódiumbeszélgetés – vendég: Temesvári Zsolt. 14.00–14.30 funkcionális saját testsúlyos krosszköredzés. 14.00–14.30 spirituális önismereti „túra”. 14.20–14.50 fitneszóra. 14.40– 15.10 óráig pódiumbeszélgetés – vendég: Krutzler Eszter. 15–16 óráig kerekesszékes vívás. 15.30–16.30 exatlonverseny a gyermek korosztály számára. 16.30-kor versenyek eredményhirdetése, díjkiosztás. 17 órakor zárás. Vasárnap 9 órától vezetett kerékpáros túra. 10 órától gyalogos önismereti túra az oladi erdőben. 16 órakor díjátadás, kötetlen beszélgetés a meghívott vendégekkel, élménybeszámoló. 18 órakor rendezvény zárása.

 NÁDASD

Művelődési Ház és Kultúrpajta: augusztus 5–6. (péntek–szombat) A mi kis falunk 32. nagy napja alsósófalvi vendégekkel. Pénteken 8 órakor alsósófalvi vendégek fogadása. Böllérreggeli. 17 órakor kiállításmegnyitók: Múlt, jelen, jövő – 70 éve a zöld gyepen – a Nádasd Községi Sportegyesület életútja. 17.30- kor Só és Nád – farsangtemetés. Molnár Balázs és Mohi Balázs fotói. Köszöntőtáblák ünnepélyes leleplezése. A kiállítást megnyitja V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő. 17 órakor snapszerbajnokság. 18 órakor a Kármentő zenekar koncertje. 18.30-kor Rábaközi lakodalmas – táncjáték. 20 órakor székely bál. Szombaton 9–12 óráig: Hétdombi kakasülő, avagy nézz körül Nádasdon 16 méter magasságból. Arc- és hennafestés, lovagoltatás. 9 órakor grundfoci. 10 órakor bábszínház. 15 órától gyerekprogramok. 15.30-kor Babai Norbi következik. 16.30- kor az Albatrosz Tánc Sport Egyesület lép színre. 17 órakor Rekop György önálló műsora. 18 órakor az alsósófalvi farsangolók fonóhagyományának bemutatása. 19 órakor a Nádasdért kitüntetés átadása. 20 órakor Övön Alul-koncert. 22 órakor tombola. 22 órától DJ Zsola gondoskodik a vendégek szórakoztatásáról. 

HOSSZÚPERESZTEG 

Augusztus 6-án (szombat) falunap. 12 órakor Érsekkétyi és Lázi testvérközség küldöttségének fogadása. 14 órakor szabadtéri szentmise Budai Zoltán plébánossal. 14.45-kor köszöntő, a leventezászló bemutatása a testvérközségtől. 15 órakor a hosszúperesztegi Cifra Palota óvódásainak műsora. 15.30-kor Joaquin Serrano (gitár-ének) spanyol hangulatú előadása. 16 órakor: Girls Csak Csajok – retró dalok. 17 órakor vacsora, zenél a Zseton gitáregyüttes. 18 órakor: Desparado Feat Réka. 19 órakor tombolasorsolás. 20 órakor a Great Escape zenekar 10 éves nagykoncertje. 20.30- kor utcabál, zenél: Mc. Arnie. Kísérőprogramok: délután a leventezászló megtekinthető a művelődési ház aulájában. A Hosszúperesztegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 16–18 óráig nyitott szertárkapuval várja az érdeklődőket. A zenés programok ideje alatt arcfestés, csillámtetkó és óriáscsúszda várja a legkisebbeket. Egészségügyi szűrővizsgálatok.

 SAJTOSKÁL 

Augusztus 6-án (szombat) falunap. 11 órakor ünnepi szentmise, az új kenyér megáldása. 12 órakor ebéd. 13 órakor megnyitó, köszöntőt mond Haller Imre polgármester. 13.10-kor Csepreg Város Fúvószenekara és mazsorettjei. 14 órakor a Kenyeri Rábamenti Citerazenekar a színen. 15 órakor Polgár Peti humorista következik. 16 órakor Caribbean Carneval show, brazil táncbemutató. 17.30-kor a West Régió zenekar koncertje. 19 órakor tombolasorsolás. 20 órakor Laci Betyár műsora. 21 órától DJ Marteen szórakoztatja a nagyérdeműt. 

KIÁLLÍTÁS

SZOMBATHELY 

Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. Állandó kiállítások: Változó kultúrák a változó tájban. Savaria – római város a borostyánkőúton (Kr. u. 1–4. sz.). Sisi – királyné fehéren feketén. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum szegedi kiállítása után most a Savaria Múzeum vállalkozik arra, hogy Sisi alakját közelebb hozza a látogatókhoz és tovább árnyalja a történelmi tanulmányok és a popkultúra nyomán megismert képet. A kiállítás eredeti műtárgyak és a halála napján viselt ruhaderék hiteles másolata segítségével igyekszik Sisi eseménydús életének és öntörvényű személyiségének változatos jellemzőit bemutatni. A tárlat újraalkotásakor a Vas megyei múzeumok gazdag anyagából is válogathattak a kurátorok. Fontos szempont volt, hogy a társasági életben, Erzsébet emlékének őrzésében és a jótékonykodásban is nagy szerepet vállaló helyi arisztokrácia hölgyeit is közelebb hozza a kiállítás a látogatókhoz. A fekete-fehér ellentétpár nemcsak Sisi ruhatárának kedvelt színeit hangsúlyozza, hanem a mindannyiunk életét kísérő érzelmekre is reflektál. Élet és halál, öröm és bánat, szépség és elmúlás, diadal és kudarc együtt jelenik meg a kiállításban. A kiállítás augusztus 28- áig látogatható. 

Vasi Múzeumi Látványtár nyitva: hétfő–csütörtök 9–16, péntek 9–14 óráig. A látványtár előzetes bejelentkezéssel látogatható. Járdányi Paulovics István romkert: A romkert csak vezetéssel látogatható, az alábbi időpontokban: csütörtök– szombat: 10.30; 14.30; 16.00 órakor. Berzsenyi Dániel Könyvtár: a Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesületének kiállítása megtekinthető augusztus 27éig a könyvtár nyitvatartási idejében. Iseum Savariense: kedd– vasárnap: 10–17 óráig. A templom egykori oszlopcsarnokai helyén kialakított, a 21. század igényeinek megfelelő tágas terekben látható az Isis savariai otthona című izgalmas kiállítás, amely az Iseumban talált leletek mellett az antik ember mindennapjait átszövő magán- és hivatalos vallásosság emlékeit interaktív formában tárja a látogatók elé. 

Schrammel-gyűjtemény: Tóth István szobrász alkotásaiból és Garas Kálmán fotóiból rendezett kiállítás augusztus 21-éig megtekinthető. MMIK: Palcsó Julianna festő, Ewelina Grossauer iparművész-festő és Kardos Tamás fotóművész Hárman párban című kiállítása megtekinthető szeptember 9-éig naponta 12–20 óráig.

 SÁRVÁR 

Nádasdy Ferenc Múzeum: kedd–vasárnap 9–17 óráig nyitva. Mi vagyunk a huszárok! címmel állandó kiállítás. Magyarország egyetlen huszárkiállítása a leghosszabb ideig fennálló Nádasdy-huszárezred emlékanyagára építve mutatja be „a legmagyarabb fegyvernem” évszázadait, egyenruháit, fegyvereit, hétköznapjait. Nádasdy-vár, Galeria Arcis: augusztus 7-én (vasárnap) 11 órakor a Sárvári díszítőművész-szakkör, 60 éve öltünk és örökítünk című kiállításának megnyitója. Köszöntőt mond: Beszprémy Katalin, a Népi Iparművészeti Tanácsadó Testület elnöke. A tárlatot megnyitja Kondora István polgármester. Megtekinthető augusztus 30-áig hétköznapokon 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig.

 KÖRMEND 

Batthyány-kastély, Parádés istálló: műhelyélmények. Körmendi iparos emlékek című állandó kiállítás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában