Már kiszállították

2022.08.08. 14:00

Megérkeztek a tankönyvek a Vas megyei iskolákba - Továbbra is ingyenes

Megyénk oktatási intézményeinek többségébe már a múlt héten megérkeztek a tankönyvek, munkafüzetek. A közoktatásban részt vevők idén is ingyen kapják meg a könyveket.

Horváth László

Keszei Balázs, a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium igazgatója a könyvek között

Forrás: Ohr Tibor

–  A 2022/23-as tanévre 427 diáknak rendeltünk 5500 tankönyvet, több mint 6 millió forint értékben – mondta el érdeklődésünkre Keszei Balázs, a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium igazgatója. – A tanulók mindegyike térítésmentesen kapja a tankönyveket. A diákokét és a könyvtári rendelést, valamint a tanári példányokat tankönyvenként összesített darabszámmal kapjuk, a szétválogatásban és kiosztásban a diákok segítenek. Az új NAT bevezetésével lassan lecserélődnek a tankönyvek, most a 11. évfolyamra került sor. Ők teljesen új könyveket kapnak, a többiek részben újat, részben pedig raktárból újszerű példányokat – tette hozzá az igazgató.

Megtudtuk: a tankönyveket az elmúlt héten már kiszállították.  

– A korábbi években a tankönyvek épületen belüli mozgatását iskolaszövetkezeti diákok közreműködésével oldottuk meg, idén erre a munkára azonban nem jelentkezett diák. Így a könyvek autóról történő lepakolásában, átszámolásában gimnáziumunk diákjai, az iskola munkatársai és postai alkalmazottak segítettek. A tervünk az idei tanévre az, hogy most először a könyveket névre szólóan összekészítjük és szeptember 1-jén, az első tanítási napon osztjuk ki a diákoknak. Ezáltal megszűnik a sorban állás és a vidékieknek emiatt nem kell külön beutazni. Az igazgató hangsúlyozta azt is, hogy a nyári szünet idején beiratkozó tanulók élhetnek a pótrendelés lehetőségével: erre a KELLO felületén augusztus 21-étől szeptember 15-éig van lehetőség.  

A szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában Sátory Károly intézményigazgató elmondta: a tankönyveket már év közben kiválasztották a tanítók, tanárok, akik ezt jelezték a tankönyvfelelős felé. A könyvek és munkafüzetek időben megérkeztek, ezeket pedig majd az első tanításai napon fogják megkapni a diákok.  

© Cseh Gábor

Zsilkóné Somogyi Zita rendezgeti a frissen érkezett tankönyveket a Reményik Sándor Evangélikus iskolában
Forrás: Cseh Gábor

A kormány határozata értelmében a 2022/2023-as tanévben is ingyenesen kapják a  tankönyveket a köznevelésben tanuló diákok. Ez több tízezer forintos megtakarítást jelent az általános és középfokú iskolába járó diákok szüleinek.

A rendszer a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tankönyvek az iskola tulajdonát képezik, a tanulók pedig könyvtári kölcsönzéssel jutnak hozzá. A kölcsönzött tankönyveket legkésőbb a 12. évfolyam végén vissza kell adni. A könyvtári könyvekbe beleírni, aláhúzni, jegyzetelni nem szabad, azokat ugyanolyan állapotban kell visszaadni, mint ahogy megkapták.  

Az Oktatási Hivatal tájékoztatójából az is kiderült, hogy idén összesen 94 közismereti, 43 nemzetiségi és 32 sajátos nevelési igényű tanulóknak készült kiadvány, 42 nyelvkönyv  (angol, német, spanyol, francia, japán és latin nyelven), valamint további új – piaci szereplők, egyházi kiadók által fejlesztett – tankönyv gazdagítja a palettát. Emellett az orosz-ukrán háború miatt menekülő ukrán gyermekek nyelvoktatásához kétféle ukrán-magyar nyelvkönyv nyújt segítséget – pedagógusoknak és diákoknak egyaránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában