Karrier

2022.08.03. 17:30

Mindhárom gyermekének hozott egy aranyat a világbajnok gyalogló - A szombathelyi származású dr. Molnár Valériával beszélgettünk

Harmincöt éves kora után kezdett futni, 40 felett gyalogolni. Júliusban a legeredményesebb magyar versenyzőként három aranyéremmel tért haza a finnországi Tamperében rendezett Szenior Atlétikai Világbajnokságról dr. Molnár Valéria. A világbajnok gyalogló főállásban egy gyógyszeripari vállalat orvostudományi szaktanácsadója.

Tóth Kata

Teljesült dr. Molnár Valéria vállalása: mindhárom gyermekének hozott haza egy-egy aranyat

Forrás: Unger Tamás

Az atlétikai vb-n egy hét leforgása alatt parádés meneteléssel lett az 5000, a 10 000 és a 20 000 méteres gyaloglás világbajnoka a 45 éves korosztályban Molnár Valéria. Mindezt úgy, hogy mindhárom versenyen hajrázott: egyszer sem vezetett, csak az utolsó egy-két körben lépett ki, érte utol és előzte meg az addig élen haladókat. Hamar kiderül róla: szeret viszonylag elérhetetlennek tűnő dolgokat véghez vinni, legyen szó sportról, a hivatásáról vagy a zenéről. Hiszen, ha kitűz egy célt és azt vizionálva megtesz mindent, azzal a cél teljesíthetővé válik”.

Vali 1977-ben Szombathelyen született nagy családba. Édesanyja egyedül nevelte négyüket.

– Hatalmas volt benne az elszántság, a kitartás és a teremtés képessége, az, hogy a semmiből is valamit alkosson. Kötelességtudónak nevelt bennünket. Azt akarta, hogy minden gyermeke szakmát tanuljon és zenét. Végül mindannyian diplomát szereztünk, első generációs értelmiségiek lettünk a családban. Én angol tagozatos általános iskolába jártam, minden percemet beosztva tanultam, zeneiskolába is jártam. Az akkori Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolába jelentkeztem. Hogy pont oda, azt sorsolással döntöttem el: ha mást húzok, lehettem volna dísznövénykertész, választhattam volna a közgazdasági vagy az idegenforgalmi középiskolát. A középiskolában jól tanultam, regionális és országos versenyeken is értem el helyezéseket. Mindkettőben bejutottam a döntőbe, és az évfolyamunkból másodmagammal a Pécsi Orvostudományi Egyetemre is. Eltökélt voltam. A lehetetlen nem létezik, már akkor így gondolkodtam.

Az egyetem után reumatológusnak készült, fel is vették, de közben beadta a jelentkezését PhD-ösztöndíjra. Az volt a következő célja, hogy három év alatt teljesítse – sikerült. Ezen a ponton érdemes megemlíteni a zenei pályafutását: az általános iskola nyolcadik osztályában, a zongora mellett kezdett oboázni. Középiskolásként, majd az egyetemi és PhD-tanulmányai alatt is járt zeneiskolába. Eleinte a Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekarban játszott, majd a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar oboistája volt tíz évig. Később a Magyarországi Orvosmuzsikusok Egyesületéhez csatlakozott. Megadatott neki az is, hogy a szombathelyi Bartók-teremben egy koncerten egyedül állt a színpadon, Vlasitsné Kardos Éva kísérte zongorán. A zene máig fontos, de most háttérbe szorult a hivatása és a sport mögé.

Visszatérve a ’2000-es évek elejére: a Kórélettani Intézetben dolgozott, amikor 2006-ban megszületett az első gyermeke Pécsen. A család közben Budapestre költözött, Vali két év után a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézeténél helyezkedett el kutatóorvosként. Még két gyermeket szült, utána néhány évig a főállású anyaságot választotta.

– Egyéves volt a harmadik gyermekem, amikor egy videót láttam magamról, hátulról. Az a valaki ott az én nadrágomat viselte, és tolt egy babakocsit. Túlsúlyos voltam, és nem tetszett, amit láttam. Akkor kezdtem el rendszeresen futni és tudatosan figyelni az étrendemre. Később elhatároztam, hogy lefutok egy maratont, ehhez eleinte internetes edzésterveket kerestem. Végül Szűcs Csaba magyar maratoni csúcstartót kerestem fel, hogy optimalizáljuk az edzésterveket. 2014 augusztusában találkoztam a BEAC-ban Szabó Imrével, a mostani edzőmmel. Két hónappal később életem első maratonján 3:12-es idővel végeztem, akkor azt mondta az edzőm, a következőt meg tudom csinálni három órán belül – így is lett, és a Budapest Maratonon, ami egyben Országos Bajnokság is volt, 2. helyen végeztem.

Megelégedhetett volna a rendszeres edzéssel, de amikor belekóstolt abba, hogy az első nagyobb versenyén a dobogón állt, serleget és ajándékcsomagot kapott ő, aki nem élt az atlétika világában, újabb és újabb versenyeken indult az évek alatt. Fejben sok minden eldől, mondja. Pécsett például a névnapján félmaratont futott, elképzelte magát a dobogó tetején és végül ott állhatott. 2016-ban a Négy Évszak Maraton téli, tavaszi, nyári és őszi fordulójában abszolút 1. helyezett lett. Háromszoros felnőtt válogatott: először 50, azután 35 és most 20 kilométeren. Egyéniben és csapatban sorakoznak az előkelő helyezései magyar és külföldi félmaratonokról, maratonokról, szenior bajnokságokról.

Négy éve futásról gyaloglásra váltott. 2019-ben az olaszországi szenior atlétikai Eb-n 5000 méteren 3. lett a korosztályában. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy legközelebb a magyar himnuszt akarja hallani. A 20 kilométeren Caorléban aztán sikerült is az aranyérem. A 2022-es nyári finnországi vb-re december óta készült. Mindhárom versenyszámban hajrázott: az utolsó körnél, amikor megszólalt a csengő, azt mondja, hatalmas erőt kapott, „még életében nem ment ilyen gyors kilométereket”. A háromból kétszer egyéni csúccsal nyert – minden nehézség mellett magát is le kellett győznie, nem csak az ellenfelet. Így teljesült a magának tett vállalása: mindhárom gyermekének hozott haza egy aranyat.

– Rengeteget köszönhetek az edzőmnek, akinek a munkamódszere szerint sok rövid résztávot megyek. Ő a lassú építkezés híve. Ennek köszönhető a sérülésmentes felkészülési periódus, és így lehet, hogy az életkorom előrehaladása ellenére gyakran egyéni csúcsokat tudok produkálni. A mentális felkészítés terén is egyedülálló, amit Szabó Imre képvisel – mondja.

A reumatológiai álmai nem látszanak megvalósulni. Ám hiszi, hogy azzal, hogy egy, az elhízásra adható gyógyszer orvostudományi szaktanácsadója, sokkal szélesebb rétegnek tud segíteni, ráadásul a sportolói, a tudományos és az orvosi énje is találkozik a munkában. Gyaloglóként fedettpályás Eb-n és vb-sem indult még – következő célként ezek szerepelhetnek. Persze, idő, financiális háttér, szponzor is kellene a felkészüléshez és az ott tartózkodáshoz. A „kudarc” szót nem ismeri: szerinte célszerű a tanulnivalót keresni, ha valami máshogy történt, mint terveztük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában